-8 °C Budapest

Forinthiteles perek: senki sem nyert eddig az MNB-vel szemben

2015. július 10. 10:03

Nem automatikusan, hanem az MNB által indított közérdekű keresetek alapján minősülhetnek tisztességtelennek azok a kamatemelések, amelyeket 2010. november 26-a után közzétett általános szerződési feltételek alapján hajtottak végre a bankok a forinthitelek és a devizában törlesztett devizahitelek esetében. A perek zajlanak, egyelőre egyetlen bank sem nyert az MNB-vek szemben, vagyis el kell számolnia érintett ügyfelei felé - derül ki a jegybank csütörtöki közleményéből.

A Fővárosi Törvényszék az MNB által képviselt álláspontot fogadta el a jegybank által a pénzügyi intézményekkel szemben indított közérdekű keresetek döntő többségében. A jegybank összesen tizenhat intézményt perelt az egyoldalú kamat-, díj- vagy költségemelést lehetővé tevő szerződési kikötések tisztességtelensége miatt a forintos vagy ténylegesen devizában törlesztett hitel, kölcsön, lízingszerződések vonatkozásában.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) törvényi felhatalmazás alapján azért indított közérdekű keresettel pert tizenhat pénzügyi intézménnyel szemben, hogy a bíróság állapítsa meg: a perrel érintett pénzügyi intézmények 2010. november 26-át követően közzétett, fogyasztókkal megkötött forint vagy deviza alapúnak nem minősülő deviza hitel- vagy kölcsönszerződéseinél, pénzügyi lízingszerződéseinél alkalmazott azon általános szerződési feltételei (ÁSZF) és a korábban közzétett ÁSZF-ek ezt követő azon módosításai amelyek az ügyfelekkel szemben hátrányos egyoldalú szerződésmódosítást tettek lehetővé tisztességtelenek és ezért érvénytelenek.

Az érvénytelen kikötésen alapuló egyoldalú emelés esetén a pénzügyi intézményeknek elszámolási kötelezettsége keletkezik valamennyi olyan fogyasztó esetében, amelyeknél az adott kikötést alkalmazták.

A Fővárosi Törvényszék az elmúlt hetekben első fokon tizenkét perben teljes egészében, vagy részben érvénytelennek minősítette az érintett pénzügyi intézmények azon szerződéses kikötéseit, amelyek az MNB közérdekű kereseteiben kifejtett álláspontja szerint tisztességtelenek voltak. Ezek közül egy ügyben, a CIB Lízing Zrt. esetében a jegybank immár másodfokon is pernyertes lett a Fővárosi Ítélőtábla döntése alapján. Két esetben - MKB-Euroleasing Autóhitel Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. ¬- az alperes a per megindulása előtt alávetési nyilatkozatban vállalta a fogyasztókkal való elszámolást, így a pereket jogerősen megszüntették. Egy pert az MNB által az adott pénzügyi intézménnyel szemben kezdeményezett hiánypótlási eljárás miatt felfüggesztettek.

Két ügyben - Borsod TAKARÉK Takarékszövetkezet, FHB Kereskedelmi Bank Zrt. - az MNB pernyertességét kimondó első fokú ítélet már jogerőssé vált, két esetben -¬ AEGON Magyarország Hitel Zrt., FHB Jelzálogbank Nyrt. - az MNB tudomása szerint az alperes nem fellebbezett, a jegybank az első fokú bírósági határozat jogerős voltát kimondó bírósági záradékra vár.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A négy már jogerősen lezárult perben a pénzügyi intézményeket elszámolási kötelezettség terheli. A megfellebbezett bírósági ítéletek esetében a törvény szerint a bíróságnak 45 napon belül kell másodfokon döntenie.

Amennyiben utólagosan - 2016. december 31-ig megindított eljárásában - olyan információ jut az MNB birtokába, amely szerint valamelyik pénzügyi intézmény valótlanul nyilatkozott arról, hogy nem emelt egyoldalúan kamatot, díjat, költséget, a jegybank kötelezni fogja az érintett pénzügyi intézményt a perindításhoz szükséges azon általános szerződési feltételei kivonatai benyújtására, melyek az egyoldalú emelésekre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazzák; így az MNB utólagosan közérdekű pert indíthat ezen piaci szereplővel szemben - olvasható a jegybank közleményében.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 18. 17:41
A januári Top 10 nyolcadik helyezettje, a chartja alapján érdemes megnézni egy kicsit alaposan.Cégis...
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?