Két nap alatt bűncselekmények sorozatát követte el egy békési páros: autót tulajdonítottak el, fizetés nélkül tankoltak, majd kábítószer hatása alatt vezettek.
Őrizetbe vették a rendőrök azt a miskolci férfit, aki 2008 óta követelt pénzt egy helyi férfitól.
Zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság az 53 éves H. István és 40 éves élettársával szemben - írja a Police.hu. A megalapozott gyanú szerint H. István még 2008-ban adott kölcsön csaknem 1 millió forintot egy helyi férfinek.
A sértett rövid idő alatt visszafizette a kölcsönt, ám a hitelező ekkor közölte vele, hogy a visszafizetett összeg csupán a kamatokat fedezi, a tőketartozás még mindig fennáll. Ezt később a sértett már nem tudta időben törleszteni, így a gyanúsított további kamatokkal növelte a tartozást, valamint súlyosan fenyegette a sértettet.
H. Istvánt a terrorelhárítók fogták el Miskolcon január 17-én. A gyanúsított tagadta, hogy elkövette volna a fenti bűncselekményeket.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








