-2 °C Budapest

Nincs megállás: brutális mennyiségű hitelt vesznek fel a magyarok

MTI
2018. november 29. 08:30

Új rekordot érnek el a személyihitel-kihelyezések 2018-ban: akára  a 450 milliárd forintot az új szerződések összege - írja a Világgazdaság.

Rekordokat dönt a személyi hitelezés. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az év első kilenc hónapjában 342,7 milliárd forintot értékben kötöttek új szerződéseket a háztartások. Ez amellett, hogy majdnem pontosan másfélszerese az egy évvel korábbinak, nagymértékben meghaladja a 2017 egészében regisztrált 305,5 milliárd forintos mennyiséget is.

A jegybank adatai szerint emellett már biztosra vehető, hogy az idén új - és az eddigieket jóval túlszárnyaló - rekord jön az új kihelyezéseknél: a válság előtti legerősebb évben, 2008-ban is csak 260,5 milliárd forint értékben kötöttek személyihitel-szerződéseket a háztartások.

A személyi kölcsönök aránya is emelkedett az elmúlt években a fogyasztásihitel-szerződéseken belül: 2018 első kilenc hónapjában a folyószámlahitelek nélkül számított új szerződéseknél 69,5 százalékos volt a súlyuk, miközben három évvel korábban még 54,8 százalék.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 2. 18:10
A tehetség útja címmel közös rádióműsort indított a Nemzeti Tehetség Programot működtető, állami tul...
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?