Nyílt politikai konfliktushoz vezetett a Barátság kőolajvezeték januári sérülése és a helyreállítás elhúzódása.
A több mint 20 bevásárlóközponttal rendelkező Indotek Group a korlátozások lazításával, május 29-től egy héten keresztül 17 bevásárlóközpontban, összesen 50 ezer maszkot oszt ki.
Az Indotek Group országszerte 17 bevásárlóközpontban, többek között 4 budapesti, illetve számos megyeszékhelyen található - például a székesfehérvári, a veszprémi, a szegedi és a debreceni - plázában indítja el kampányát. A kampány első hetében, május 29. és június 6. között az említett plázák külön e célból kialakított pontjain összesen közel 50 ezer egészségügyi maszkot osztanak szét.
A koronavírus járvány magyarországi megjelenését követően a kereskedelmi ingatlanok, így a bevásárlóközpontok forgalmát tekintve is erőteljes visszaesés volt érzékelhető. A kritikus időszak az olyan, korábban is elterjedt, de kevésbé fókuszban lévő trendek előtérbe kerülésével járt, mint az e-kereskedelem, ugyanakkor a piac szereplőinek egyöntetű véleménye szerint az offline, személyes jelenléttel zajló vásárlás szerepe továbbra is megkérdőjelezhetetlen.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







