14 °C Budapest

Itt az MNB felszólítása: ezeknek a magyar ügyfeleknek is ugyanúgy jár a hitel

2020. augusztus 18. 19:01

Az MNB vezetői körlevélben szólította fel a hazai hitelező és pénzforgalmi intézményeket, hogy hitelezési aktivitásukat továbbra is tartsák fenn. Az MNB elvárja, hogy az adósok hitelképességének megítélése önmagában a moratórium miatt ne romoljon, emiatt ne kerüljenek kizárásra a hitelezésből.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hazai, illetve itthon határon átnyúló szolgáltatást nyújtó hitelintézeteknek, pénzügyi vállalkozásoknak, pénzforgalmi szolgáltatóknak kiküldött vezetői körlevélben fogalmazta meg elvárásait a fizetési moratóriumot igénybe vevő ügyfelek hitelezhetőségének megítéléséről.

Az MNB 2020. április 7-én vezetői körlevelében hívta fel a figyelmet, hogy elsődleges fontosságúnak tartja, hogy a koronavírus-járvány kapcsán kialakult rendkívüli helyzetben, illetve az azt követő időszakban a pénzügyi közvetítő rendszer képes legyen a hitelezési tevékenység folytatásával továbbra is biztosítani a lakosság és a vállalatok, illetve a gazdaság egyéb szereplői számára a tevékenységükhöz szükséges források rendelkezésre állását. Ennek támogatása érdekében a jegybank több, a hitelintézetek likviditását, illetve hitelezhető forrásokhoz való jutását biztosító intézkedést is tett: például NHP Hajrá hitelek bevezetése, kötelező tartalék csökkentése, tőkekövetelményre vonatkozó előírások enyhítése.

A jegybank elvárja, hogy az érintett intézmények hitelezési aktivitásukat tartsák fenn, azaz a megfelelő hitelképességgel rendelkező ügyfelek részére továbbra is biztosítsák a szükséges forrásokat. Az MNB szerint nem fogadható el, hogy az adósok hitelképességének megítélése önmagában a moratórium ténye miatt romoljon, emiatt kerüljenek kizárásra a hitelezésből. Az MNB álláspontja, hogy az érintett adósokat csak a moratóriumra vonatkozó információ alapján nem lehet rossz adósként elkönyvelni, helyzetük minden esetben egyedileg vizsgálandó.

A jegybank helyszíni vizsgálatai és helyszínen kívüli felügyelési tevékenysége során kiemelten fogja figyelni ezen elvárások teljesítését. Amennyiben olyan magatartást tapasztal, mely kizárólag a moratóriumban való részvétel miatti hitelkérelem elutasításra, illetve a moratóriumra vonatkozó információk KHR felé való hibás vagy hiányos lejelentésére irányul, a jogszabály által biztosított lehetőségével élve meg fogja tenni az általa szükségesnek tartott intézkedéseket.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 19. 11:21
Nemes Anna búcsúzik az ATV képernyőjétől. A műsorvezető életében új fejezet kezdődik, ezért egy időr...
Holdblog  |  2026. március 19. 10:03
Az AI-t számtalan helyen lehetne használni, hogy olcsóbbá, egyszerűbbé, hatékonyabbá tegye a városok...
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?