Újra futárcég nevével próbálnak adatokat és pénzt kicsalni a csalók: ezúttal a DPD-re hivatkozó SMS érkezik egy külföldi, fülöp-szigeteki számról.
Az utóbbi évtizedben jelentősen megdrágult a bankolás, a magyarok számára pedig különösen jelentős költség havi szinten egy folyókszámla fenntartása, használata. A bankok díjszabása sokszor kedvezőtlenül magas költségeket ró az ügyfelekre, akik ezzel csak a számlakivonaton szembesülnek. A legtöbben mégis ódzkodnak a számlacsomagváltástól, pedig súlyos összegeket spórolhatnának meg havonta.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) lapunkkal közölt adatai szerint 2010-hez képest tavaly két és félszer annyit fizettünk a számlavezetésért, a készpénzfelvétel költsége duplázódott és a bankkártya használat, valamint a rendszeres átutalás díja cirka 40 százalékkal magasabb. Az alapvető banki költségek - ide értve a csoportos beszedés, illetve az eseti átutalás díját is - a 2020-as évi átlaghoz képest 2021 júniusára 3,3-5,6 százalékkal lettek magasabbak.
Amíg 2010-ben még átlagosan 4250 forintot fizettek a magyar ügyfelek a bankoknak kártyahasználati költségként, addig 2021 júniusában már 6270 forintot. Az évi nagyjából 4 százalékos emelést jelent. Amíg bő 10 évvel ezelőtt átlagosan 250 forintba került, hogy 20 ezer forintot felvegyünk az ATM-ből, a saját bankunknál, belföldön, addig 2021 júniusában átlagosan 519 forint volt ugyanez a tranzakció - vagyis 2,6 százaléka a felvett összegnek.
A Statisztikai Hivatal az eseti átutalás és a csoportos beszedés díját csak 2014 óta vizsgálja. Ebben az évben átlagosan előbbiért 150, utóbbiért 95 forintot fizettek az ügyfelek. 2021 júniusában 328 forint volt a bankon kívüli eseti utalás, és 125 forint a csob. Minden banki szolgáltatás díja emelkedő tendenciát folytatott az elmúlt években, egyedül a rendszeres átutalási megbízás lett átlagosan olcsóbb 2018 után.
Ha a grafikonon a piros vonalat követjük, láthatjuk, hogy 2014-ben nagyot esett a görbe, majd 2015-re helyreállt az emelkedő ütem. Ez a törés azért következhetett be, mert 2014. február 1-jétől vezették be, hogy havonta legfeljebb két alkalommal, összesen 150 ezer forint összeghatárig ingyen vehető fel készpénz egy, az ügyfél által megjelölt fizetési számláról.
Az MNB szerint is drága a bankolás
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021-es Fizetési Rendszer Jelentése alapján a hazai bankszámlák költsége nagyon magasnak tekinthető: túl sokat fizetnek az ügyfelek a számlavezetésért és a megbízásokért, ez pedig nem csak pénzkidobás, de gátja lehet a pénzügyi rendszer fejlődésének is. A jegybank kimutatása alapján
a lakosság 60 százaléka havi ezer forintnál többet fizet a bankszámlájáért.
Több mint 400 ezer ügyfél pedig havi 5 ezer forintot meghaladó összeget fizet a bankjának a számlacsomagjáért cserébe. Egy átlagos magyar számára havonta 1600 forintos kiadást jelent a bankszámlája. A legalább egy átutalási megbízást megadók pedig átlagosan havi 2 ezer forintot fizetnek a csomagjukért, ami éves szinten 19-24 ezer forint teljesen felesleges kiadás.
Mindenképp megéri váltani
Hacsak nem most nyitott valaki teljesen új számlát, valószínűleg megéri elgondolkodnia a váltáson. Egyrészt, rengeteg ügyfél egyszer megnyit egy számlát, és utána évekig rá sem néz a kondíciókra, pedig igencsak megváltoznak a bankolási szokásai. Az, hogy egy bankszámlának mekkora a havi költsége, múlik azon is, mennyi csoportos beszedési megbízást adunk, hányszor utalunk, használunk ATM-et. Évekkel ezelőtti szokásokhoz igazított alap számlacsomaggal pedig hamar elszállhatnak a költségek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Másrészt a magyarok meglehetőségen hűséges ügyfelek, nem szoktak csak úgy bankot váltani - még akkor sem, amikor hitelfelvételről van szó, és egy másik bank ajánlatán milliárdokat spórolnának. Ez pedig öreg hiba, mert nem mindegy, hogy havi 2000 forintot fizet ki az ember a számlacsomagja után, vagy 200 forintot. Egy számlacsomag- és bankváltásnak sokszor van költségvonzata, viszont az hamar megtérül, ha sokat le tudunk faragni a havi kiadáson.
Elég csak megnézni az utolsó hónap számlakivonatát: vegyük a fáradságot, nézzük végig, mikor miért mennyi díjat számoltak fel. Vagy akár nézhetünk éves kimutatást is, hogy teljes legyen a kép. Aki ezt nem követi rendszeresen, könnyen meglepődhet majd, mennyit levonnak 1-1 utalás miatt. Ami pedig még fontosabb - és ne ezzel nyugtassuk magunkat -, máshol vagy más számlacsomagra váltva nem lesz ekkora a költség.
A bankok továbbra is véres küzdelmet folytatnak az ügyfelekért, ezért folyamatosan egymás alá próbálnak ígérni a számlacsomagok díjszabásában. Így lehetséges, hogy léteznek 0 forintos bankszámla csomagok. A Pénzcentrum bankszámla kalkulátorából kigyűjtöttük, melyek jelenleg a legkedvezőbb számlacsomagok: látható, hogy 1000 forintos költség alatt rengeteg ajánlatot találni.
Akár egy 300 forintos és egy 504 forintos havi költségű számlacsomag esetén is adódhatnak nagyobb különbséget. Van, aki úgy gondolja, hogy az a 2500 forintos különbség éves szinten nem érdekli annyira, hogy váltson. Viszont, ha nem úgy használja a számlát, ahogy addig megszokta, csak az alapszolgáltatásokat, hanem felvesz egy nagyobb összeget egyszerre készpénzben, vagy többször utal, esetleg megunja a csekkezést, és elkezdi a közműveket is csoportos beszedéssel fizetni, máris rakódnak egymásra a díjak. Általában nem is szokták azonnal észrevenni az ügyfelek, mekkorát nőttek a kiadásaik.
Az olcsóbb számla - mivel eleve a díjszabás úgy van kikalkulálva - többnyire olcsóbb is marad, ha megváltoznak a bankolási szokások. Viszont ahhoz, hogy megtalálja az ember a szokásaihoz leginkább passzoló számlacsomagot, érdemes egy bankszámla kalkulátorban személyre szabottan kilistázni a bankok ajánlatait:
Az első lépés, hogy eldöntjük: nem fogunk benne ragadni egy kedvezőtlen számlacsomagban - legtöbbször pusztán lustaságból - hanem megnézzük, mire mennyit von a bankunk, és hogy találunk-e ennél jobb számlacsomagot a bankon belül, vagy kívül. Szinte biztos, hogy még a bankfiókban is tudnak jobbat ajánlani, ha kifejezetten ezért megyünk be, és kérhetünk ott is személyre szabott kalkulációt. Ne halogassuk, hiszen minél előbb intézzük, annál hamarabb szabadulunk meg a feleslegesen magas díjaktól!
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







