A hitelprogramhoz kapcsolódó kezdeti roham mára egyértelműen lecsengett, amit a tranzakciószámok jelentős visszaesése is mutat.
Egyelőre úgy néz ki, meglévő gyerekek után nem lesz igényelhető a jövőre elérhetővé váló CSOK Plusz, így az igénylők kétharmada eleshet a támogatástól. Viszont bőkezűbbé válhat a rendszer az első lakást vásárló családalapítók és a gyereket előre vállaló házaspárok számára.
Úgy néz ki jelenleg, hogy a már meglévő gyerekek után nem lesz igényelhető a 2024-ben bevezetésre kerülő CSOK Plusz – írja a Portfolio. Ezzel az igénylők kétharmada, köztük az egyedülállók és az élettársak is eleshetnek a támogatástól. Ugyanakkor bőkezűbb támogatásra számíthatnak majd az első lakást vásárló családalapítók és a gyereket előre vállaló házaspárok.
A portál összeszedte, hogy mit lehet eddig tudni az új „CSOK Pluszról”:
- 2024. január 1-től lesz elérhető.
- Ott lesz elérhető, ahol a falusi CSOK nem.
- Elérhető lesz első lakás vásárlására.
- Nagyobb lakásba költözéshez is elérhető lesz, ha az ok a család bővülése.
- Meglévő gyerekek után nem jár majd.
- A feleség 40 éves koráig lehet majd igényelni.
- A programot adósságleírással is kombinálják majd.
- Megmaradhat az akár 25 évig kamattámogatott, 3 százalékos kamatozású CSOK-hitel is.
- Csökken ugyanakkor a CSOK-hitel kamattámogatása.
- Nagyon rövid távon megszülethet róla a döntés.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







