Két főiskolás diák hülyéskedik és megbeszélik a házi feladatot, miközben együtt tanulnak a kollégiumi ágyon.

Itt élnek tömegével a hitelcsapdába került magyar fiatalok: sosem dolgoztak, máris milliókkal tartoznak

2024. szeptember 10. 05:44

Több mint 20 év telt el azóta, hogy 2001-ben létrehozták a felsőoktatásban részt vevő diákokat támogató Diákhitel Központ Zrt-t. Az azóta eltelt közel negyed évszázadban több mint félmillió szerződés köttetett a Diákhitel Központ és a diákok között, összesen mintegy 500 milliárd forint értékben. De vajon mi a helyzet most? Az alábbiakban a Diákhitel Központtól kikért adatok alapján többek között bemutatjuk, hány szerződés van jelenleg érvényben, ezek mekkora összeget jelentenek, illetve azt is, hogy az ország mely részei vannak a leginkább eladósodva.  

A Diákhitel Központ Zrt. tájékoztatása szerint 185 471 a jelenleg is hatályos Diákhitel-szerződések száma, melyek közel felét, 92 257-et (49,7%) a Diákhitel1-szerződések teszik ki. A szerződések másik felén nagyjából egyenlő arányban osztozik a Diákhitel2 és a pandémia idején átmenetileg bevezetett Diákhitel Plusz – előbbi esetében 44 924 (24,2%), utóbbi esetében pedig 48 290 (26%) a még hatályos szerződések száma.

A hatályos szerződések összértéke 233,1 milliárd forint, amely összeg 71 százalékát, 165,5 milliárd forintot tesz ki a Diákhitel1-szerződések összege. A második legnagyobb tételt a Diákhitel2 konstrukció szerződéses összege jelenti – ez jelenleg 54,9 milliárd forint, ami az összes kihelyezett összeg 23,5 százalékát jelenti. A legkisebb szeletet a Diákhitel Plusz-szerződések teszik ki – ezek összértéke 12,8 milliárd forint, amely a teljes összegnek csupán az 5,5 százaléka.

Látható tehát, hogy a különböző konstrukciók részarányai teljesen másképp oszlanak meg a szerződések száma és azok összege tekintetében, ami értelemszerűen azzal magyarázható, hogy jelentősen eltér a különböző konstrukciók keretében felvehető összegek nagysága – míg a Diákhitel1 esetében tanulmányi félévenként maximum 750 ezer forint, addig a Diákhitel2-nél a képzés önköltségi díjának megfelelő összeg vehető fel, a már nem értékesített Diákhitel Plusznál pedig 500 ezer forint volt a maximális hitelösszeg. A fentiek alapján egyébként kiszámítható, hogy

  • a Diákhitel1 esetében 1 793 631 forint,
  • a Diákhitel2 esetében 1 221 908 forint,
  • míg a Diákhitel Plusz esetében 264 113 forint az átlagos hitelösszeg.

Történelmi kitekintés

A fenti számok a még hatályban lévő szerződésekre, illetve azok összegére vonatkoznak, ám a 2001 óta eltelt időszakban természetesen már számos szerződés lejárt, a tartozások visszafizetésre kerültek. Ennek ellenére érdekességként megemlítjük, hogy a Diákhitel Központ adatai szerint az alapításuk óta eltelt időszakban összesen 516 161 szerződés köttetett a Központ és a diákok között, míg az ezen időszak alatt folyósított összeg 500,5 milliárd forint volt.

Még a pandémia előtt született, a Diákhitel Központ akkori adatait összefoglaló cikkünkben azt írtuk, hogy 2019 szeptemberéig mintegy 400 ezer hallgató részére folyósítottak diákhitelt több mint 400 milliárd forint értékben, így azt mondhatjuk, hogy az elmúlt 5 évben mind a hallgatók száma, mind a folyósított összeg nagysága közel 30 százalékkal emelkedett.

Ezek a legeladósodottabb régiók

A települések közül változatlanul Budapesten él a legtöbb ügyfél – számuk a legfrissebb adatok szerint 33 956. A többi top település még csak meg sem közelítik ezt a számot – a második helyen álló Debrecenben 4 025, a harmadik helyen álló Pécsen 3 406, míg a negyedik helyen álló Szegeden 3 278 a Diákhitel Központ ügyfeleinek száma. A többi településen már a 3 ezret sem éri el a hallgatók száma – a Szegedet követő Miskolcon már csak 2 938 ügyfél van, Nyíregyházán 2 511, míg Kecskeméten már csak 2 015. A listán lévő többi településen pedig már a 2 ezret sem éri el az ügyfélszám.

A vármegyéket vizsgálva is megállapíthatunk némi vízfejűséget, ugyanis míg az ügyfelek szempontjából legnépesebb Pest vármegyében 23 296, addig a második legnépesebb Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében mindössze 9 081 az ügyfelek száma. A listát két kelet-magyarországi vármegye folytatja – Szabolcs-Szatmár-Beregben 7 957, Hajdú-Biharban 7 655 ügyfél van, majd Bács-Kiskun következik 6 798, illetve Baranya 6 437 ügyféllel. A legkevesebb ügyfél Vas (2 658) és Nógrád (2 467) vármegyében van.

Szépen olvad a pluszos diákhitelesek száma

Mint már utaltunk rá, a Diákhitel Pluszt a pandémia idején vezették be azzal a céllal, hogy enyhítsék a diákok járvány okozta anyagi nehézségeit. Az eredeti elképzelés szerint a terméket csak 2020 végéig igényelhették volna a hallgatók, ám az igénylés határidejét később többször is kitolták, így azt végül egészen 2022. szeptember 30-ig igényelhették az arra jogosultak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Diákhitel Központ két héttel a termék kifutása előtt, 2022. szeptember közepén kiadott közleménye szerint kifejezetten népszerű konstrukcióról volt szó, melyet több mint 58 ezren igényeltek a megelőző időszakban.

Rendkívül kicsi a nem teljesítő hitelek aránya

Kérdésünkre a Diákhitel Központ azt is elárulta, hogy a diákhiteles ügyfelek többségének nem okoz gondot a tartozása törlesztése –

a legutóbb behajtásra átadott szerződések aránya a törlesztési szakban levőkhöz képest 0,3 százalék.

Magát a behajtási tevékenységet egyébként nem a Központ végzi, ugyanis a behajtandó szerződéseket követelés engedményezés tranzakció keretében átadja az MKK Magyar Követeléskezelő Zrt-nek. Ennél pontosabb adatokat azonban a Diákhitel Központ nem bocsátott rendelkezésünkre.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
TolllerBela
1 éve
Nyereséges vállalkozás. És - persze - a nyereségből diák-kollégiumok létesülnek, továbbá szociális alapítványok használják fl a forrásokat. Egészen biztosan így van ! A DiákHitel Központ - elvégre - nem magánbank !
0
0
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 19. 15:51
Egyre több bankautomata van hazánkban, emellett a lakossági készpénzfelvételek összege is érdemben e...
Holdblog  |  2026. március 19. 14:46
A HOLD Minutes e heti részében Kovács Szilárd, a Palomar alap kezelője mondja el, hogyan kereskednek...
MEDIA1  |  2026. március 19. 13:53
Megerősítette Majka egy internetes újságnak, hogy már összeállt az újrainduló Heti Hetes szereplőgár...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 20. péntek
Klaudia
12. hét
Március 20.
A verebek világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58