2026-ra teljes körűen életbe lépett az úgynevezett ATM-törvény, amely jogszabályi kényszerrel írta elő a készpénzhez való hozzáférés országos biztosítását.
Ma délelőtt az Alkotmánybíróság (Ab) nyilvános határozathirdetésen ismerteti a kormány devizahiteles indítványával kapcsolatos döntését.
A kormány november végén fordult az Ab-hoz, hogy az alaptörvény értelmezését kérje a devizahitelekkel összefüggésben.
Az indítvány lényegében két elvi kérdést tartalmaz. Egyrészt, hogy az alaptörvényből levezethető-e olyan konkrét fogyasztóvédelmi rendelkezés, amely szerződési feltétel, bírósági ítélet vagy jogszabály alaptörvény-ellenességét okozná. A kormány indítványának másik eleme az, hogy a devizahitel-szerződések milyen keretek között módosíthatók jogszabállyal.
A kormány devizahitelekkel kapcsolatos indítványa konkrétan három ponton kéri az alaptörvény értelmezését. Egyrészt a tisztességes gazdasági verseny, az erőfölénnyel való visszaélés, illetve a fogyasztók jogainak kérdéskörében, másrészt az emberi méltóság sérthetetlensége, harmadrészt pedig a demokratikus jogállamiság vonatkozásában. Az utóbbi két kérdésben az értelmezést az indítványozó abból a szempontból kérte, hogy milyen alkotmányossági feltételekkel módosíthatók jogszabállyal fennálló szerződések.
A kormány kérdései nem valamely konkrét devizahiteles probléma megoldására irányulnak. Alkotmányértelmezésre irányuló indítványnál az Ab nem jogszabályt semmisít meg, hanem az alaptörvény hivatkozott rendelkezését értelmezi konkrét alkotmányjogi problémával összefüggésben abban az esetben, ha az értelmezés közvetlenül levezethető az alaptörvényből.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az Ab eljárásának nem tárgya a Kúria devizahitelekkel kapcsolatban tavaly decemberben hozott jogegységi határozata, és szintén nincs közvetlen kapcsolat az alkotmánybírósági eljárás és az Európai Unió Bírósága előtt folyó eljárás között.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








