14 °C Budapest

Richter a lengyel leányról

Pénzcentrum
2004. március 10. 12:38

A Richter csoportba kívánja integrálni a magyar cég lengyel leányvállalatát, melynek 63%-os tulajdonosa, s célja, hogy a társaság elsősorban exportra termeljen - írja az MTI a lengyel Rzeczpospolita című napilapra hivatkozva.

A Richter azt szeretné, ha a Polfa Grodzisk a lengyel gyógyszergyártók és exportőrök élvonalába kerülne. Jelenleg a Polfa Grodzisk a 39. gyógyszergyártó cég Lengyelországban az eladott gyógyszerek értékét tekintve, mennyiségük tekintetében viszont a 20. helyen áll. A Richter Gedeon keretén belül azonban a 19. helyre rukkolna elő az értékszempontú és a 12. helyre a mennyiségi szempontú sorrendben.

Molnár István, a Polfa Grodzisk gazdasági igazgatója az MTI kérdésére elmondta: a 2002-es privatizációs szerződésben a Richter beruházási garanciát vállalt 75 millió zloty nagyságrendben az elkövetkező 5 évre. Konkrét beruházási tervek születtek, és jelenleg úgy tűnik, hogy a 75 milliós célkitűzést bőven meg is fogják haladni. Idén mintegy 30 milió zlotys beruházást valósítanak meg, létrehozva a Polfa Grodzisk területén egy új tablettázó-kiszerelő üzemet (pilot plant), amely kisszériás gyártásra ad lehetőséget. Az üzem kísérleti célokra szolgál, ugyanis ahhoz, hogy egyes termékek előállítása előtt bármilyen vizsgálatot, elemzést el lehessen végezni, szükség van egy ilyen létesítményre.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.09 15:36
Az idegtudomány egyik fontos felismerése az elmúlt évtizedekben az volt, hogy az emberi agy a társas...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?