13 °C Budapest

Stabil forint, újra erősödő dollár (Hamilton Rt.)

Pénzcentrum
2004. március 10. 11:35

A forint kisebb hullámzásokkal, de tartja a 255 környéki szintjeit, miután a hangulat továbbra is kedvező a magyar gazdasággal szemben. Közben a nemzetközi piacokon néhány napos korrekciót követően az amerikai dollár újra lendületet tudott venni és az éjszaka folyamán látványosan erősödött a legtöbb meghatározó devizával szemben.

EUR/HUF: 253,60-253,90
Tegnap már az állampapír aukció is alátámasztotta a piacon kialakult jó hangulatot, miután a három hónapos diszkontkincstárjrgy aukción a nagy érdeklődés mellett a hozamok is számottevően csökkentek. Ugyanakkor a 253-as szint egyelőre rendre felébreszti a forint eladóit és ez alá egyelőre nem tud kerülni a magyar deviza. Ráadásul a holnapi napon jön a februári inflációs mutató, ami esetleg hozhat újabb izgalmakat a magyar piacon.

EUR/USD: 1,2285-1,2290
A múlt heti mélypontokat követő korrekció után egyre többen kezdték megelőlegezni az euró tartósabb lendületét, ám tegnap este a dollár erre erőteljesen rácáfolt. Az 1,24 feletti szintekről, gyakorlatilag pillanatok alatt esett 1%-ot az árfolyam és ma reggel már 1,23 alatt stabilizálódott. Ez pedig azt támaszthatja alá, hogy ismét a dollár ideje jött el és a következő célárfolyam az 1,2175.

USD/JPY: 111,20-111,25
A dollár visszatérő lendülete ezúttal nem jelentkezett a japán jennel szemben, aminek az lehet az oka, hogy a japán jegybank átmenetileg háttérbe vonult a piacról. Ennek is köszönhetően az éjszaka egy jelentős leszúrás (110,20) történt, de onnan ugyanolyan lendülettel tért vissza a 111 fölé, ami megerősíti, hogy egyenlőre a jen erősödése nem megalapozott.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Tel: 473-0418
e-mail: research@hamilton.hu

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.17 15:49
Dolgozol egy csapattal, amely hónapok óta gondolkodik egy nehéz helyzeten. Elemzik. Modellezik. Megb...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?