-3 °C Budapest

Átfogó piaci körkép (Buda-Cash)

Pénzcentrum
2004. április 16. 08:33

USA: VEGYES ZÁRÁS - az átlagosnál kissé nagyobb forgalmú napon vegyesen zártak a meghatározó indexek: a technológiai papírok többségének csökkent az árfolyama, lefelé húzva a Nasdaq Composite indexet, ellenben csekély mértékben emelkedett az S&P500 - a munkaerőpiaci adat ellenére tartják magukat a kamatemelési várakozások, melyek elsősorban a pénzügyi szektorban nyomták le az árfolyamokat, a hatást a Citigroup gyorsjelentése sem ellensúlyozta - a DJIA-t leginkább a két gyógyszeróriás emelte, a Pfizer és a Merck a kamatemelés után is stabil eredménykilátásai némiképp felértékelődtek - a napközben közzétett két feldolgozóipari index mérsékelten hatott a piacra, komoly emelkedést mostanában inkább a gyorsjelentések okozhatnak - vagy éppen esést is, ha csalódást keltenek - az előző napi Apple jelentés jelentős emelkedést okozott, ellenben az AMD és az Intel óvatos előrejelzései, főként a bevételek tekintetében, elgondolkodtatták a piacot

EURÓPÁBAN IS VEGYES INDEXMOZGÁSOK

- az európai tőzsdéken is vegyes kép mutatkozott, az átlagot képviselő Stoxx600 0,1%-kal csökkent zárásra
- a sláger Európában is a gyógyszeripar volt, ezt a gyengülő euro is segítette az exportbevételek felértékelődését keresztül; hasonlóan kedvező hatással volt a devizaárfolyamok változás az autóipari papírok körében is
- a gyengélkedők sorát a technológiai rézvények vezették a szerdai Intel-AMD prognózisok hatására
- kiemelhető még az olajtársaságok árfolyamának emelkedése is, a háttérben a kőolaj további drágulásával

KÜLFÖLDI MAKROGAZDASÁGI HÍREK

VÁRATLAN ROMLÁS A HETI MUNKAERŐPIACI ADATNÁL
Heti új m. kérelmekmúlt hét: 360 ezer Piaci várakozás: 335 ezer előző hét: 330 ezer

- a várakozásokat lényegesen meghaladó számú új kérelmek regisztráltak az USA-ban a múlt héten, a heti növekedés több mint egy éve nem volt ekkora, maga a kérelmek száma pedig több mint két hónapja
- bár egyetlen adat még nem jelenti a csökkenő tendencia megtörését (ráadásul a Húsvét miatt lehetnek nagyobb kilengések), még ha utóbbi fenn is marad, akkor is óvatosságra int a mostani nagy szám
- a kamatemelési várakozások némileg gyengültek az adat ismeretében
- a mostanihoz hasonló kilengéseket kisimító négyhetes mozgóátlag 344,25 ezerre emelkedett

ÉLÉNKÜLŐ FELDOLGOZÓ-IPARRA UTALNAK A REGIONÁLIS INDEXEK Philadelphia Fed indexÁprilis: 32,5 Piaci várakozás: 26,0 Március: 24,2
Empire ManufacturingÁprilis: 36,1 Piaci várakozás: 28,25 Március: 25,3

- mindkét tegnap közzétett regionális, a feldolgozóiparra számított bizalmi index a javuló tendenciák folytatódását mutatta, felülmúlva a piaci várakozásokat
- a philadelphiai régióban az új megrendelések és szállítások javították leginkább a helyzetet, míg a New-York állam feldolgozóiparát mutató index esetében a megnövekedett rendelések és kereslet miatt élénkülő foglalkoztatás érdemel figyelmet


KÜLFÖLDI VÁLLALATI HÍREK

CITIGROUP: A VÁRTNÁL JOBB NEGYEDÉVES TELJESÍTMÉNY
Q1 EPS: 98 cent Piaci várakozás: 94 cent Bázis: 79 cent

- a legnagyobb pénzügyi szolgáltató I. negyedéves profitja 5,27 Mrd dollárra nőtt, 29%-kal haladva meg az egy évvel korábbit, a javulás a hitelkártyákból és a fúziós tanácsadásból származott
- az egyszeri tételek nélküli EPS felülmúlta a piaci várakozásokat
- a bank bevételei 16%-kal nőttek egy év alatt, 21,5 Mrd dollárra
- a Citigroup részvények az utóbbi hónapokban felülteljesítették a szektorátlagot, ami a kedvező gazdálkodási eredményeknek volt köszönhető, e tekintetben az I. negyedév sem okozott csalódást

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

HOZTA A VÁRAKOZÁSOKAT AZ IBM
Q1 EPS: 93 cent Piaci várakozás: 93 cent Bázis: 79 cent

- a világ vezető számítógépgyártója, az IBM a várakozásoknak megfelelő mértékben, 16%-kal növelte nyereségét az I. negyedévben, leginkább a közelmúlt felvásárlásainak köszönhetően; a nettó nyereség 1,6 Mrd dollár volt
- a társaság árbevétele 11%-kal nőtt (22,3 Mrd dollárra, felülmúlva a várakozásokat), bár a devizaárfolyamok kedvező változása nélkül csak 3% lehetet volna a bővülés
- az akvizíciók a szoftverek és szolgáltatások terén erősítették az IBM-et, ellensúlyozva a hardver eladások lassabb növekedését
- az társaság szerint az éves nyereségre vonatkozó piaci várakozások reálisak, elérhető a 4,93 dolláros részvényenkénti nyereség
- a meglepetés elmaradásával magyarázható, hogy a jelentés megjelenése után 2,7%-kal esett az IBM árfolyama a zárás után

SUN MICROSYSTEMS: TOVÁBB CSÖKKENŐ BEVÉTEL, A VÁRTNÁL NAGYOBB VESZTESÉG
Q3 EPS: -8 cent Piaci várakozás: -7 cent Bázis: 0 cent

- a Sun Microsystems sorozatban 12. alkalommal számolt be év/év alapon csökkenő árbevételről, bár a pénzügyi III. negyedévben a 2,65 Mrd dollár megfelelt a piaci várakozásoknak
- mintegy 500 millió dollár egyszeri költség (melynek jelentős része átszervezés miatt merült fel) után a társaság 760 milliós veszteséggel zárt, az egyszeri tételek nélküli EPS is elmaradt kissé a várakozásoktól
- pozitívum, hogy a működési cash-flow ismét pozitív volt a Sunnál
- a piaci reakció mérsékelt volt, a jelentés után kb. 1,5%-kal csökkent az árfolyam

VÁRHATÓ ESEMÉNYEK

EUROZÓNA
11:00 márciusi fogyasztói árindex - várt: 1,6% év/év (február: 1,6%)
11:00 IV. né GDP (2. közzététel) - várt: +0,6% év/év; 2004 I. és II. né előrejelzés

USA
15:15 márciusi ipari termelés - várt: +0,3% hó/hó (február: +0,7%) kapacitás-kihasználtság - várt: 76,8% (76,6%)
15:50 áprilisi előzetes fogyasztói bizalmi index (Michigan Egyetem) - várt: 97,0 (március: 95,8)

GYORSJELENTÉS
12:00 Nokia - várt EPS: 17 cent

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?