Befektetési alapok 2004-ben: a jó teljesítmény ellenére sem vették a részvényalapokat

Pénzcentrum
2005. január 19. 12:34

Igen kedvezően alakult a tavalyi utolsó negyedév a befektetési alapkezelők számára. A nyilvános alapokban kezelt vagyon (1,025 mrd Ft) számításaink szerint közel 200 mrd Ft-tal emelkedett, és valamivel több mint 120 mrd Ft-tal marad el a korábbi csúcsnak számító 1,150 mrd Ft körüli értéktől. A legtöbb pénz az eddig jelentős vagyonvesztést elszenvedő kötvényalapokba áramlott, de jelentős tőke érkezett a pénzpiaci és ingatlan alapokba is. A tőzsdei árfolyamok jelentős emelkedése ellenére a részvényalapokban a megtakarítók alig vásároltak jegyeket. A nemzetközi vegyes alapok jelentős növekedése mögött az általunk ide sorolt garantált alapok indulása állt.


Számításaink szerint a nyilvános alapokban kezelt vagyon a tavalyi év végén 1,025 mrd Ft-ot tett ki. Ez 197 milliárd forinttal magasabb, mint 2004 szeptember végén volt. Míg az első félévet a vagyonvesztés jellemezte, addig a második félévben már érezhető volt némi élénkülés. Ebben meghatározó szerepet játszott a kedvező tőkepiaci környezet: a nyár végén tartós hozamcsökkenés indult, a tőzsdei árfolyamok szintén meredeken emelkedtek (BUX- csúcsok).

A nettó eszközértékek alakulását típusok szerint értékelve látható, hogy a legjelentősebb bővülés a harmadik negyedévben a kötvény alapoknál volt. Ugyanakkor jól megmutatkoznak a korábbi kedvezőtlen szakaszok is, ugyanis éves szinten még mindig csökkent a vagyontömeg. A pénzpiaci alapok növekedése viszonylag stabil, de összméretük a kötvény alapokétól továbbra is elmarad.

Ha a vagyonváltozást az árfolyamváltozással korrigáljuk, akkor a nettó vásárlások illetve visszaváltások volumenét kapjuk. Számításaink közelítő értékeket tartalmaznak. Az alábbi táblázatból két elemet emelnénk ki. Az egyik, hogy a részvénypiac kitűnő teljesítménye ellenére alig volt vásárlás a negyedik negyedévben. A másik, hogy a nemzetközi alapok annak ellenére is megőrizték népszerűségüket, hogy a forint jelentősen erősödött a dollárral és az euróval szemben. Itt utalni kell arra, hogy a nemzetközi vegyes alapok között szerepeltettük a garantált alapokat, melyekből számos indult az elmúlt egy évben.

A típusok vizsgálata után térjünk át az alapkezelők pozíciójának változására. A domináns szereplő továbbra is az OTP. Bár piaci részesedése a tavalyi utolsó negyedévben emelkedett, továbbra is jelentősen elmarad 2003 végi részesedéséhez képest. A Budapest Alapkezelő kicsit hátrább csúszott, az elmúlt időszak nagy nyertese az Erste volt (részben a Postabank akvizícióhoz kapcsolódóan). A K&H Alapkezelő relatív piaci pozíciója bár az utolsó negyedévben valamit romlott, éves szinten javult. Az indított garantált alapok a K&H tevékenységének egyik sikertermékei voltak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az állományi illetve pénzáramlási adatok vizsgálata után térjünk át a hozamokra. Ha a piacot nézzük látható, hogy szinte minden hazai szegmens számára kedvezőek voltak a körülmények. A forint mind az euróval, mind a dollárral szemben erősödött, ami erősen rányomta a bélyegét a nemzetközi alapok teljesítményére.

A típusok hozamait vizsgálva magasan a részvény alapok teljesítettek a legjobban. A 16% feletti negyedik negyedéves BUX emelkedés erősen tükröződött az egyes alapok hozamaiban.

A hozamesés a kötvényalapok teljesítményét dobta meg. A 2003-as kedvezőtlen időszak után így az utóbbi alaptípus iránti bizalom ismét nagymértékben javult. Az ingatlan alapokra továbbra is viszonylag kiegyensúlyozott teljesítmény, stabil hozam jellemző. A nemzetközi alapok teljesítményét az erősödő forint rontotta.

Végül nézzük meg, az adott típusokon belül kik voltak a legjobban teljesítők. Az alábbi táblázat a TOP 3-kat tartalmazza.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 26. csütörtök
Edina
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem