Tegnap Amszterdamból hazahozták a több mint 6 éve szökésben levő Varga Tamást, aki egykoron a Fidesz gazdaságpolitikai tanácsadója volt. Vargát többek között több milliárdos ÁFA-csalással gyanúsítják. A vállalkozó elfogására a Nemzeti Nyomozó Iroda Célkörözési Alosztályának jelzése alapján került sor Hollandiában. Eddig 5 év letöltendő szabadságvesztés vár rá.
Varga még 1999-ben hagyta el Magyarországot, először Prágában bukkant fel, de 2002-ben ott is nyoma veszett. Ekkor a vállalkozót már több büntetőeljárásban vagyon elleni illetve gazdasági bűncselekmények miatt jogerősen több év szabadságvesztésre ítélték. Emellett folyamatban volt egy több milliárdos ÁFA-csalási ügy, mellyel kapcsolatosan a vádiratot már benyújtották a Fővárosi Bírósághoz.
Vargát a rendszerváltás utáni időszak egyik legnagyobb ÁFA csalásával gyanúsítják. Az irányítása alá tartozó cégcsoport egyes becslések szerint 1996 és 1999 között kb. két milliárd ÁFÁ-t igényelt vissza jogellenesen hamis számlázással. A Világgazdaság korábbi információi szerint a munkát részben Brunner István szervezte, aki tagja volt olyan Fidesz-közeli cégeknek, melyek Kaya Ibrahimhoz kerültek. Varga és társai olyan céghálózatot hoztak létre, mely csak látszólag valósított meg milliárdos beruházásokat, valójában több milliárd forint ÁFA jogosulatlan megszerzése volt a fő tevékenységük. Az egymásnak számlázó cégek zárt rendszert alkottak, amelyben a láncolat végén - az ÁFÁ-t gyakorlatilag itt kellett volna befizetni - strómanok által vezetett vállalkozások álltak. Ezek a tartozásokkal együtt eltűntek. A vállalkozások tevékenysége igen széles spektrumban változott. Ide tartozott többek között egy fonyódi sportberuházás, a sávolyi kamionterminál, a miskolcpusztai kastély rekonstrukciója, budapesti luxuslakások tetőtereinek építése. A beruházások többsége nem készült el, csak az ÁFÁ-t igényelték vissza.
Vargát eddig két ügyben ítélték el jogerősen: a Budakörnyéki Bíróság csempészett autók behozatalával kapcsolatos ügyben, Dunaújvárosban az önkormányzat tulajdonában álló részvényekkel kapcsolatos sikkasztás miatt ítélték jogerős szabadságvesztésre. Vargára öt év letöltendő szabadságvesztés vár, de ebben még nincs benne a feltételezett két milliárdos ÁFA csalás miatti esetleges büntetés.
Zamecsnik Péter, Varga ügyvédje elmondta, hogy Varga Tamás ÁFA csalási ügyét ősszel kezdi tárgyalni a Fővárosi Bíróság. Varga előzetes letartóztatásáról 72 órán belül dönt az illetékes bíróság. A hazahozatal után Zamencsik úgy nyilatkozott, hogy az eddigi rendőrségi információkhoz képest védencének még van új modanivalója.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








