-4 °C Budapest

Hogyan kerüljük el a "haláladót"?

Pénzcentrum
2007. augusztus 7. 05:40

Kezdjük a britekkel Egy szeretett személy elvesztése mindenki számára érzelmi válságot jelent. A lelki sokk azonban csak egy, a gondok között. Ugyanis az állam is sorban áll a jussáért. Az egyesek által "haláladónak" nevezett, örökösödési illeték azonban nem csak hazai sajátosság, más országok állampolgárai is fizethetik ezt a terhet. Mivel ez igen sok embert érint, sokan is keresik a kiskaput, hogy hogyan bújhatnának ki a teher alól. Nézzük, hol vannak a kiskapuk?

Kezdjük a britekkel

A britek az utóbbi időben kezdték felmérni azt a jelenséget, hogy nagy értékű művészeti alkotások kerülnek ki az országból, így a nemzeti kincsek sorából. Az állam és a múzeumok összefogással próbálják megtartani ezeket a festményeket, vagy egyéb műalkotásokat. Abban az esetben ha szeretnénk megkímélni a rokonainkat az örökösödési illeték terhétől egy dolgot tehetünk, ami még az országnak is igencsak jó.

A brit múzeumok annak érdekében, hogy megtartsák az országban a nagyon értékes műalkotásokat, összefogtak az adóhatósággal, és megegyeztek, ha valaki még életében pénz helyett egy múzeumnak adományoz egy tulajdonában lévő műkincset, akkor örökösödéi illeték kedvezményt szerez a rokonoknak.

Ez két szemszögből is hasznos. Előfordulhat, hogy a családnak egyáltalán nincs pénze kifizetni az illeték összegét, és legrosszabb esetben elveszíthetik mindenüket. A másik az, hogy egy brit múzeumnak átlagosan 100 ezer font áll rendelkezésére egy évben műtárgyak vásárlására, amely azok értékéhez képest nevetséges összeg.

Eddig Nagy Britanniában 32 műtárgy került a múzeumok gyűjteményébe, összesen 25,3 millió font értékben. Az ezekhez kötődő az adóhatóság által adott illetékkedvezmény pedig 13,8 millió font volt, ami ha belegondolunk nagyon szép összeg. Tehát ha nagy értékű festmény kerül a birtokunkba, megfontolandó, hogy múzeumnak adományozzuk azt.

Mi a helyzet Magyarországon? - Kezdjük az alapokkal!

Az öröklési illetéket akkor kell fizetnünk az államnak, ha valamilyen haláleset folytán örökölünk, és így jutunk valamilyen vagyontárgyhoz. Az illeték tárgya maga az örökség, vagyis ház, lakás, termőföld, haszonélvezeti jog, ingóságok stb.

Az illetéket az örökösök abban az arányban fizetik meg az adóhatóságnak, amilyen arányban örököltek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A fizetendő összeg:

Az örökösödési illeték mértéke a következő táblázatban van összefoglalva, amit jól meg kell nézni, hogy tisztában legyünk a saját esetünkkel:


Eladhatom amint örököltem:

Ha örököltünk, és az valamilyen ingatlan, akkor meg kell várni, hogy bejegyezzenek az ingatlan nyilvántartásba mint tulajdonost. Ez egy kis időbe telik, mivel szükséges hozzá közjegyző, valamint Földhivatali bejegyzés is, de azt már nem kell megvárni, hogy az Illetékhivatal megállapítsa az illeték mértékét, így már eladhatjuk az ingatlant.

Kedvezmények, és a fizetés elkerülése

Kedvezmények, és a fizetés elkerülése

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?