A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal éves bértarifa-elemzéséből kiderül: továbbra is érdemes diplomát szerezni, az egyetemet és főiskolát végzettek ugyanis teljes testhosszal vezetik a fizetési listát az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők előtt.
A statisztikák szerint azonban még a felsőoktatási intézményben végzők között is óriási különbség tapasztalható, bár a Világgazdaság által megkérdezett Joó Zsuzsanna, a Karrieriskola Kft. ügyvezetője szerint a gyakorlatban nem érezhető a számok által tükrözött szakadék az egyetemekről és a főiskolákról kikerülők bére között.
A keresetek alakulásában azonban nem csak a végzettség játszik szerepet, döntő tényező lehet a kor és a nem is. A versenyszférában a legtöbbet az 56 éven felüliek keresnek, ennek oka, hogy ők már nem hajlandók félig szürkén vagy feketén dolgozni, illetve, hogy a munkaerőpiacon bennmaradó idősebb generáció tagjai között nagyobb a tapasztalattal rendelkező, megfizetett szakemberek aránya.
Érdekes az összefüggés a nemek és a végzettség között: a férfiak és a nők fizetése közötti különbség ugyanis a végzettséggel együtt nő: míg a szakközépiskolát végzett férfiak "csupán" 13 százalékkal keresnek többet kolléganőiknél, addig ez az érték az egyetemet végzettek körében már 25 százalék.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Bár a fizetések között nagy a különbség, azok körülbelül azonos mértékben növekedtek az elmúlt három évben: 2004-hez viszonyítva az egyetemet végzett és az érettségivel rendelkező munkavállalók keresete is 15 százalékkal emelkedett.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







