Két éven belül a feketegazdaság arányának két-három százalékpontos csökkenését akarja elérni Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Ez a feladat az adóhivatalra, a pénzügyőrségre, a munkaügyi felügyeletre, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztárra hárul - írja a Napi Gazdaság.
Magyarországon a konzervatív becslések szerint is eléri a 18 százalékot a feketegazdaság aránya. Ez jelentős mértékű a cseh négy százalékhoz, vagy akár a szlovák 15 százalékhoz képest is.
Ennek két-három százalékos csökkentését kívánják most elérni, azon céloktól vezérelve, mint az adóbevételek növelése, valamint a tiszta verseny erősítése - magyarázta tegnap a kormányfő sajtótájékoztatóján.
A következő konkrét lépés az lesz, hogy az adóhivatal mind nagyobb számban fogja megbecsülni az adókat. Erre elsősorban azon munkáltatók számíthatnak majd, akiknél a munkaügyi felügyelet munkatársai be nem jelentett alkalmazottakat találnak. De mindenki gyanússá válik, aki nem tudja számával igazolni nagyobb értékű beszerzéseit, így már egy nagyobb étékű televízió is bajba sodorhat bárkit, aki nem őrizte meg róla a számlát. A tervek szerint ilyen esetekben az elmaradt adóbevételt különböző becslési módszerekkel állapítaná meg az APEH.
Nagyobb hatalmat kap az adóhatóság az adószámok visszavonására is. Ezzel elsősorban azon cégek esetében él majd, amelyek fiktív számlázási ügyekbe keveredtek. Sőt meg is előzheti a bajt: vagyis már az induló vállalkozásoktól is visszavonhatják az adószámot abban az esetben, ha cég vezetőinek például hajléktalanokat jegyeznek be.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







