Egy tegnap megjelent tanulmány arra figyelmeztet, hogy az iparosodott országok lakosságának elöregedése komoly munkaerőhiányhoz és a munkabérek jelentős növekedéséhez vezethet, ha a vállalatoknak nem sikerül a képzett, tapasztalatokkal rendelkező, de nyugdíj előtt álló munkavállalókat maradásra bírnia.
A Towers Perrin által készített tanulmány szerint a világ legfejlettebb gazdasági hatalmait tömörítő G7 államaiban 2016-ra az 50 éven felüliek aránya a lakosság 39 százalékára rúg majd, szemben az 1996-ban jellemző 30 százalékos aránnyal. A társadalom elöregedésével párhuzamosan a munkaképes korúak (15-49 éves korosztály) arány 45 százalékra zsugorodik.
A jelenség a szakértők szerint komoly hiányhoz vezethet a szakképzett munkaerő piacán, mely minden bizonnyal erős nyomást fog gyakorolni a munkabérekre, így a bérjellegű költségek tetemes növekedésére számíthatnak a fiatalokat előnyben részesítő vállalkozások.
A bérek növekedése azonban csak az egyik okozat, ennél jelentősebb problémát jelent, hogy a társadalom elöregedése együtt jár a várható életkor folyamatos hosszabbodásával. 1980-ban egy 65 éves férfi várhatóan 13-15 évet élt nyugdíjazása után, 2001-re azonban a nyugdíjazáskor várható életkor további 2-3 évvel kitolódott.
Ez jelentős megterhelést jelent a fejlett országok társadalombiztosítási rendszerében, a probléma egyetlen lehetséges megoldását a nyugdíjban töltött évek lerövidítése jelenti. A szakértők szerint a rendszer fenntarthatóságához arra kellene rábírni a nyugdíjkorhatáron állókat, hogy legalább öt esztendővel hosszabbítsák meg az aktívan töltött időt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A társadalom elöregedése legérzékenyebben az alacsonynak mondható, 60 éves nyugdíjkorhatárral rendelkező Japánt, illetve Olaszországot érinti. Japánban az 50 és 64 év közötti munkavállalók aránya eléri a 72 százalékot. A társadalombiztosítási rendszer fenntarthatóságát tekintve pedig az sem jelent örömhírt, hogy a japán munkavállalók élnek a legtovább.
Az 50 és 64 év közöttiek aránya az Egyesült Királyságban, Kanadában, Németországban és az Egyesült Államokban is magas, 60 százalék körüli. De míg ezekben az országokban gyarapodik a munkaképes lakosság, addig Japánban ezen a fronton is zsugorodás tapasztalható.








