A leginkább keresett pénzügyi és számviteli területeken jártas pályakezdők mellett az értékesítési és hr területre szakosodott végzős hallgatóknak is bőven volt miből válogatniuk a Budapesti Corvinus Egyetem kétnapos állásbörzéjén.
A cégek közel 1000 állásajánlattal érkeztek, melyek között logisztikai, kontrolling és adminisztrációs végzettséggel rendelkezők is jó megoldást találhattak, de meglepetésre a cégek műszaki diplomával rendelkezőket is kerestek.
Andrási Mónika, a rendezvényt szervező Karrier Iroda programigazgatója a Napi kérdésére elmondta, hogy a börzén megjelent cégek kétharmada gyakornokprogramot is kínál.
A nagyobb könyvvizsgáló cégek, szokásukhoz híven ismét nagy számban toboroztak, de több a közelmúltban megjelenő áruházlánc is szakembereket keres, bár a dinamikus fejlődésre hivatkozva azt nem közölték, hogy mennyivel szeretnék bővíteni alkalmazottaik számát.
A kezdő fizetések a nyilatkozó cégek bevallása szerint bruttó 180-260 ezer forint között indulnak, de sok esetben komplex juttatási csomaggal egészítik ki a fix bért.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







