1 °C Budapest

Mibe kerül a benzines kocsi: 250 ezer csak adóra?

Pénzcentrum
2008. március 17. 14:00

Még mindig lehet olyan autókat kapni, amikre nem vetettek ki horribilis adóterheket, és a környezetet sem károsítják túl nagy mértékben. A briteknél hamarosan bevezetésre kerülő szén-dioxidra vonatkozó szabályozás keretein belül a legújabb BMW 3-as széria, és a VW Golfok után maximum 750 font (251,25 ezer forint) adót kell majd fizetni, de az első évben lehet, hogy semmit...

A tervek szerint 2010-től fog hatályba lépni Nagy-Britanniában a szén-dioxid kibocsátásra vonatkozó még szigorúbb szabályozás, aminek köszönhetően az első évben akár lényegesen több adót kell majd fizetni egy-egy környezetszennyező modell után, viszont azoknál az autóknál, amik egy megadott szennyezési határ alatt vannak, az első év adómentes lesz.

Így azok a vásárlók, akik inkább a "felvágós" szalonokat és autókat kedvelik, 2010 után komoly döntés elé nézhetnek. Megveszik a benzines modellt és fizetnek az első évben magasabb összegű adót, vagy ugyanazt a modellt választják, csak valamivel kisebb, dízel motorral, ami után viszont nem kell fizetni. A leginkább környezetszennyező modellek akár 950 fontot (318,25 ezer forint) is fizethetnek az első évben, de ennek ellenére igenis van lehetőség a szigorú szabályok mellett olyan autót választani, amivel el lehet kerülni, vagy legalább meglehetősen csökkenteni lehet az adófizetést.

2010-től egy autóvásárlásnál minden bizonnyal az lesz az egyik fő kérdés, hogy mennyi szén-dioxidot bocsát ki az autó, és azt mekkora adó terheli. Így most már a britek is olyan rendszerrel rendelkeznek, ami megköveteli a környezetbarát autók gyártását és vásárlását. A Jeep Patriot 2.0 dízel motorral ellátva 180 g szén-dioxidot bocsát ki kilométerenként, ami lényegesen kevesebb költséget okoz, mint azt sok család gondolná. Bár a szabályok hatályba lépéséig még két évet kell várni, már a most vásárolt autóknál is érdemes ezeket a szempontokat figyelembe venni.

Rövid távon mindenképp veszítenek azok, akik a nagyobb, benzinmotoros modellekkel furikáznak, ugyanis a következő 2 évben a fizetendő adójuk mértéke 100 és 200 font (33,5 - 67 ezer forint) közé fog emelkedni. Ha ez nem lenne elég, az igazi sokk 2010-ben következik, amikor a fent említett szabályok életbe lépnek, és az első évben lényegesen magasabb adót kell majd fizetni a szén-dioxid kibocsátás után.

Azok az autók, amik 225 gramm / kilométernél több szén-dioxidot bocsátanak ki, mint a Range Rover Sport vagy akármelyik Ferrari, 950 fontos (318,25 ezer forint) adófizetési kötelezettséggel találhatják szembe magukat, ami a jelenlegi szinthez képest magas, viszont a környezetvédelmi csoportok által javasolt 2 000 - 2 500 fontnál (670 - 837,5 ezer forint) lényegesen alacsonyabb.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A másik oldalt tekintve viszont a 165 gramm / km alatti kibocsátás után egy fillér adót sem kell majd fizetnie a tulajdonosnak az első évben. Ebbe beletartozik a legtöbb kis és közepes méretű autó, és néhány kivétel is, mint a BMW 3-as széria 2.0-ás dízel motorral, mivel csak 128 gramm / km a kibocsátása. A tulajdonosának az első év adómentes és utána is csak 35 font (11,7 ezer forint) évente a fizetési kötelezettség.

A szabályok viszont nem csak az új autókra fognak vonatkozni, használt kocsi esetén is érdemes lesz megnéznie a vevőnek, hogy mire adja ki a pénzét, mivel itt is bele lehet futni komolyabb adófizetési kötelezettségbe. Bár ha valaki 2001 március 1. előtt vette az autóját, az továbbra is a motor mérete szerint fog fizetni...

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 13:28