Válság idején sem feledkezik el dolgozóiról a GlaxoSmithKline, 2008 Legjobb Munkahelye: kitart évről évre növekedést ígérő bérpolitikája mellett, sőt új cafeteria-elemekkel ösztökéli őket a további jó munkára. Emellett rugalmas munkaidőt biztosít számukra, amit Kovács Éva HR vezető szerint teljesítményükkel meg is hálálnak.
A Legjobb Munkahely Díj elnyerése egyértelműen az erős csapatkohéziónak köszönhető - mondta el a HR Portálnak Kovács Éva, a GlaxoSmithKline HR vezetője. Kiváló a kollégák közti együttműködés, becsülik egymást úgy szakmailag, mint emberileg. Mindez vélhetőleg annak is köszönhető, hogy tulajdonképpen mindegyikük letett már valamit az asztalra, hiszen a munkában nagy mozgásteret biztosít a vállalat, az eredmények tehát nemcsak róluk, hanem őértük beszélnek. Méghozzá szó szerint, a GSK-nál ugyanis valódi párbeszéd folyik a felsővezetés és a beosztottak között: bárki bármikor kérheti a "magasabb rendű erők" segítségét, sőt a cég külön fórumokat biztosít a kisebb-nagyobb gondok megvitatására (például céges reggeli vagy a havi rendszerességgel szervezett irodai fórum). Mindebben nagy szerepe van az első számú vezetőnek, aki azon túl, hogy név szerint ismeri mindegyik dolgozót, egy-egy jó szóval külön bátorítja is őket véleményük megosztására. "E közvetlen kapcsolatnak természetesen megvan a maga titka: az ügyvezető minden új kolléga beillesztéséből aktívan kiveszi a részét, így a kommunikáció nélkülöz mindenfajta erőltetettséget" - magyarázta a szakember.A cikk teljes szövegéhez kattintson ide.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
FRISS HÍREK
Több friss hír
HR BLOGGER
legacykft | 2026.03.09 15:36
Az idegtudomány egyik fontos felismerése az elmúlt évtizedekben az volt, hogy az emberi agy a társas...
hrdoktor | 2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli | 2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching | 2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
HRCENTRUM legolvasottabb
1
2
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. március 15. 22:00

Pénzcentrum | 2026. március 15. 19:00

Agrárszektor | 2026. március 15. 19:32




