Adóamnesztiát ígért a pénzszűkében lévő brit kormány a vagyonukat az adózás elől külföldre menekítő állampolgároknak, ha felhagynak tevékenységükkel.
Az új rendelkezés értelmében szeptember elsejétől az érintett britek hat hónapos időtávon belül 10 százalékos adóteherrel rendezhetik külföldi kintlévőségeik helyzetét. Akik elmulasztják, vagy meg sem kísérlik tisztázni offshore vagyonuk bevallását, 30 százalékos büntetőadóra és további vizsgálatokra számíthatnak.
Az Egyesült Királyság komoly anyagi gondokkal küzd: a válság miatt a termelés 1955 óta nem látott mértékkel zuhant vissza, ami visszavetette az adóbevételeket is. Legutóbb 2007-ben próbálkozott Nagy-Britannia adóamnesztiával, akkor 400 millió font folyt be a központi költségvetésbe.
Szakértők szerint azonban ezúttal más a helyzet. A nagy építőipari cégek, pénzügyi monstrumok és a tehetős polgárok offshore számláiról hazacsordogáló pénzből jóval nagyobb összegek folyhatnak be az államkincstárba, mint a korábbi akciók során. Az adószakértők üdvözölték a kormányzat lépését, egyúttal azonban aggodalmuknak is hangot adtak, hiszen a könyvelők általában december-januárban a legelfoglaltabbak, márpedig várhatóan ebben az időszakban lesz a legtöbb offshore-adóbevallás.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






