A Merces online fizetési felmérés szakértői legutóbbi kutatásukban azt vizsgálták, miként alakultak az átlagjövedelmek, a béren kívüli juttatások és az év végi jutalmak az utóbbi két évben. A napokban kibocsátott összegző tanulmányból több érdekes adat és összefüggés is kitűnik a vizsgálat eredményei közül.
Az országos átlagjövedelem alakulása nem mutat jelentős törést az elmúlt időszakban. 2007. harmadik negyedévében 192 ezer forint volt a havi bruttó átlagfizetés, 2008 hasonló időszakában 202 ezer forint, 2009. harmadik negyedévében pedig 215 ezer forint.
A 13. havi bérek országos átlaga is enyhén nőtt: 2009 harmadik negyedévében 172 ezer forint volt, viszont 13%-kal kevesebb munkavállaló számíthat rá idén, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A több tehát kevesebbeknek jár...
Az év végi pénzügyi jutalmak átlagos összege mintegy két év alatt bruttó 156 ezerről 189 ezerre nőtt, de míg 2007-ben a munkavállalók 45%-a részesült benne, és még 2008. harmadik negyedévében is 46%-uk, 2009. harmadik negyedévében már csak 41%-uk.
Egy másik összehasonlításban a Merces kutatói azt vetették össze, milyen módon változtak ezek a juttatások az egyes szakmai kategóriák esetében 2008. és 2009. harmadik negyedéve között.
A 13. havi fizetések és év végi jutalmak vonatkozásában szinte minden vizsgált munkaszinten (segédmunkástól egészen a felsővezetőkig) 10-14%-kal csökkent azok aránya, akik részesülnek ilyen év végi plusz jövedelemben. Érdekes viszont, hogy a prémiumok átlagos összege a tavalyi év hasonló időszakához képest megnőtt. A legnagyobb mértékben a felsővezetők körében - az ő esetükben a tavaly év végi átlagos bruttó 528 ezer forintról 2009-ben 640 ezer forintra.
Szűk esztendőkben szorosabbra húzzuk a nadrágszíjat?
A Merces kutatói azt is megvizsgálták, miként változtak meg a béren kívüli juttatások az elmúlt egy év során. Minden juttatás esetében csökkent az ezt élvezők aránya. A leggyakrabban nyújtott béren kívüli juttatás az utazási költségek térítése (bizonyos feltételek esetén ez törvény által előírt kötelessége a munkáltatónak) 2008. harmadik negyedévéhez képest 2009-re 14%-kal csökkent. Idén 11%-kal kevesebb dolgozó kap ingyenes italellátást munkahelyén, mint egy évvel korábban. Jelentősen, 9%-kal csökkent a nyugdíjbiztosítási hozzájárulásban részesülők aránya is. Idén 8%-kal kevesebben használhatták mobiltelefonjukat magáncélra a vállalat költségén és ugyanennyivel kevesebb jut a képzésekre is. A hétvégi céges akciók is majdnem felére, 7%-ról 4%-ra csökkentek, a sport és kulturális juttatások 4-ről 2%-ra.
Nagyobb szervezeteknél arányosan kisebb volt a csökkenés: míg a kevesebb, mint 10 főt foglalkoztató cégeknél 16%-kal csökkent a munkába járás költségtérítésében részesülők aránya, több mint 1000 fős vállaloknál "csupán" 9%-kal. Jelentős különbség mutatkozott a két vállalattípus között az ingyenes italellátás esetében is: előbbi esetében 15%, utóbbi esetében 7% a visszaesés. Flexibilis munkaidőben idén 11%-kal kevesebben részesülnek a kis cégeknél, nagyvállalatok esetében 4%-kal.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A belföldi magán, valamint az állami tulajdonú cégek érzékenyebben reagáltak a gazdasági változásokra a felmérés eredményei szerint. Idén a tavalyihoz képest 16%-kal kevesebben számíthattak a munkába járás költségeinek térítésére a belföldi magántulajdonú cégeknél dolgozók, az állami cégek alkalmazottai esetében 14% volt a csökkenés, a külföldi magántulajdonú cégeknél 9%.
A belföldi cégeknél a mobiltelefont magáncélra 10%-kal kevesebben használhatják idén, külföldi cégeknél ez a csökkenés 7%, állami vállalatoknál 2%.
A munkaköri kategóriák közül a segédmunkások 25%-kal kevesebben számíthatnak munkába járásuk költségeinek térítésére, a szakmunkások esetében 19% a csökkenés, az irodai alkalmazottak esetében 15%.
A felmérés adatai szerint a szakmunkásokat érinti leginkább a nyugdíjbiztosítási hozzájárulás megvonása: körükben 11%-kal kevesebben kapnak idén ilyen juttatást, míg más beosztotti kategóriák esetén a csökkenés mértéke 8%. Legkevésbé érinti ez a megszorítás a közép- és felsővezetőket: csupán 3% a csökkenés. A mobiltelefonra vonatkozó szigorítások viszont ez utóbbi két kategóriát érintették leginkább: 10, illetve 13% a csökkenés mértéke.
A vizsgálat eredményeinek ismeretében egyértelműen megállapítható, hogy a kisvállalkozásoknál dolgozók érzik leginkább az elvonásokat. A 10 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató cégeknél volt legnagyobb mértékű a csökkenés az egyes juttatások vonatkozásában.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







