A megélhetési csalás egy újabb formája harapózott el az utóbbi időben. A pénzügyi nehézségekkel küzdő családok több ezer forintos veszteséggel, a törvény megszegésével szabadulnak meg a munkáltatójuktól kapott üdülési csekktől, a csekk-biznisz szinte már külön iparággá vált, az Keletinél állítólag azonnal fizetnek készpénzben - írja a Magyar Nemzet.
Van olyan üzér, aki nyilvánosan, a Keleti pályaudvar egyik újságosbódéjának falán hirdeti magát. A jegyüzér 70%-on váltja készpénzre az üdülési csekkeket és 80%-on az étkezési jegyeket. Az sem zavarja nagyon, hogy előbbiek névre szólóak. Az meg pláne nem, hogy mindez törvénybe ütközik.
Az üdülési csekkek forgalma az elmúlt évben elérte az 50 milliárd forintot, ha csak ennek töredéke került az üzérekhez, a 20-30%-os haszon akkor is számottevő. A lap kérdésére az üzér elmondta, hogy az üzlet virágzik, szinte naponta hívják a megszorult családok.
A jegyüzérnek egyáltalán nem jelent problémát, hogy az üdülési csekkek névre szólók, és a törvény szerint azokat csak a jogos tulajdonosuk válthatja be, ugyanis előre aláíratja azokat az eladókkal, majd jól bejáratott rendszerben pénzzé teszi az utalványokat. Az eladók fűtésszámlára, ruházkodásra és iskoláztatásra költik inkább a pénzt.
Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke elmondta, hogy nem ismeretlen előttük a jelenség, jelenleg is három konkrét ügyben zajlik bírósági eljárás. Hangsúlyozta, hogy nemcsak a csekkek adásvétele, de az ilyen ügyletek reklámozása is törvénybe ütközik.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







