-3 °C Budapest

Mégsem emelik a nyugdíjkorhatárt? A népakarat közbeszólhat

2010. szeptember 23. 15:02

Már a parlament előtt van az a népi kezdeményezés, amely alapján az Országgyűlésnek napirendre kell vennie és újra kell tárgyalnia a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre történő emelésének ügyét - tudta meg az MTI.

A népi kezdeményezést a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) indította. Javaslatuk így szól: "Alulírottak egyetértünk azzal, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése tárgyalja újra a nyugdíjkorhatár 62 évről 65 évre történő emelését".

Az aláírásgyűjtési ívet még márciusban hitelesítette az Országos Választási Bizottság (OVB), a SZEF pedig a rendelkezésre álló négy hónapban csaknem 70 ezer aláírást gyűjtött össze. Az aláírásgyűjtési ívek - véletlenszerű mintavétellel történő - ellenőrzése során megállapították, hogy az aláírások között legalább 61 647, illetve legfeljebb 63 577 érvényes található.

Ahhoz, hogy az Országgyűlésnek napirendre kelljen vennie és meg kelljen tárgyalnia egy népi kezdeményezést, legalább 50 ezer támogató aláírás szükséges. A parlament azonban ekkor sincs döntési kényszerben. (Ezt csak ügydöntő népszavazással lehet kikényszeríteni.) Bordás Vilmos OVB-elnök Kövér László házelnöknek küldött tájékoztatása és a választási bizottság határozata csütörtökön jelent meg az Országgyűlés honlapján.

Varga László, a SZEF elnöke elmondta, hogy az elsődleges kérdés az, hogy amikor a parlament teljesíti az újratárgyalásról szóló kötelezettségét, milyen társadalmi vitát akar folytatni a nyugdíjszabályokról általában. Véleménye szerint akkor lehet majd "értelmesen beszélni" egy általános nyugdíjkorhatárról, valamint ehhez viszonyítva egyes foglalkoztatási területeken valamilyen kedvezményről, ha a nyugdíjszabályok figyelembe veszik a munkavállalók eltérő munkaterheit, azt, hogy egy bizonyos életkor után bizonyos tevékenységek nem végezetők a társadalom által elvárt színvonalon.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Példaként említette a közszolgálat területén a szociális ellátást, az egészségügyet, a rendvédelmet és az oktatást. Varga László ugyanakkor megjegyezte, az a "félelme", hogy a parlament nem lesz hajlandó ilyen vitát folytatni.

A parlament 2009 májusában az akkori kormány javaslatára döntött a nyugdíjkorhatár fokozatos, 62-ről 65 évre való felemeléséről.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?