Az előzetes felmérések alacsony érdeklődést mutatnak, ennek ellenére a kormány továbbra is abban hisz, hogy tömegek lépnek át az állami nyugdíjrendszerbe. Matolcsy György tárcavezető a Napi Gazdaság keddi konferenciáján bejelentette, hogy a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer fokozatosan megszűnik, a három pillérből, kettő, az állami és az önkéntes marad.
Matolcsy szavai szerint senkit sem kényszerítenek a visszalépésre, ugyanakkor megszűnik a pénztári vagyonokra vonatkozó állami garancia. Napokon belül elkészülhet a visszalépéshez szükséges feltételek megteremtése (elvileg egy külön szerv kezeli majd a visszalépők portfólióját, ám ez az intézmény még nem állt fel, szabályozása sem ismert). Matolcsy hozzátette, hogy sem a belépés, sem a maradás nem lesz kötelező, de mindenkinek nyilatkoznia kell majd az átlépéssel kapcsolatban, vagyis azoknak is, akik mennének, s azoknak is, akik maradnának.
A kormányzati kommunikációból lassan felsejlenek az átléptetési terv részletei. A hírek szerint az állami nyugdíjrendszerbe való átlépés iránti érdeklődés meglehetősen csekély, így az, hogy a pénztártagok aktív magatartására alapozzon a kormányzat, illúzió. Látszólag ugyan ellentmondás van a "szabad választás" és a kötelező nyugdíjpillér megszűnése között, valójában azonban ez feloldható. A megoldás feltehetően az lesz, hogy a kötelező magánnyugdíjpénztári pillér átalakul egy újfajta önkéntes rendszerré, így arról is nyilatkozni kell, ha valaki az önkéntesbe lép át ("marad"), és arról is, ha az állami rendszert választja. Ha esetleg a kormány nem akarja a passzív tagok pénzét "a nyugdíjtőzsdén" kockáztatni, akkor dönthet úgy, hogy a nem nyilatkozók automatikusan az állami rendszerbe lépnek át. Ezzel a passzívak visszatérítését úgy oldhatja meg, hogy nem kell olyan, jogilag kétes akciókba bocsátkoznia, mint mondjuk az, hogy a maradásról nyilatkozni kell, aki pedig ilyet nem tesz, azt átléptetik. Amennyiben a visszalépés népszerűsége még ezután sem lesz elég magas, akkor várható, hogy az állami garancia eltörlése mellett további lépéseket is tesz a kormányzat, amivel a pénztárak vonzerejét csökkenti.
Reméljük a kétpillérű magyar nyugdíjrendszernek nem az lesz a sorsa, mint a Tacoma-hídnak 1940-ben:
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A híd leszakadását a rezonancia jelensége okozta. Minden merev testnek saját rezgései vannak. Ha a külső rezgések olyan frekvenciájúak, ami közel esik a testek sajátrezgési frekvenciájához, akkor lép föl a rezonancia jelensége. A külső rezgés gerjeszti, fölfokozza a sajátrezgés mértékét. A fölfokozás oka az, hogy a külső gerjesztés által az adott rendszerbe egy-egy kitérés ideje alatt bevitt kis energiaadagok fokozatosan összegeződnek és egyre nagyobb rezgési amplitúdót (=kitérést) okoznak. A Tacoma-híd esetében a széllökések frekvenciája a híd sajátrezgési frekvenciája közelébe esett és néhány órai külső gerjesztés ideje alatt hozta olyan mértékű lengésbe a hidat a szél, hogy az leszakadt (Forrás: Wikipedia).
A felhalmozott magánnyugdíjpénztári vagyon kisebbik részét, a nyugdíjbiztosítási alap hiányának kiegyenlítésére fordítja a kormány, jövőre 530 milliárd forintot, 2012-ben 250 milliárd forintot, a többit az államadósság csökkentésére, ami középtávon évi 300-400 milliárddal csökkenti a költségvetés kamatterheit - magyarázta a miniszter. Ezek szerint a kormány nemcsak jövőre, hanem még 2012-ben is folyó kiadásokra költi a nyugdíjvagyon egy részét, ami szintén új részlet a kormány terveiből.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








