10 °C Budapest

Változások a magyar felsőoktatásban

2010. december 9. 14:02

Az eddigi 56 ezerről 53,450-re csökkenhet a felsőoktatásba felvehető államilag finanszírozott hallgatók száma jövőre. A mesterképzésben azonban ugyanannyian, 19.600-an tanulhatnának tovább.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett kormányhatározat szerint a kabinet 2011-ben az államilag támogatott új egyetemi/főiskolai belépők számát - a katonai és rendvédelmi felsőoktatást nem számítva - 53 450 főben határozta meg. Ebből a felsőfokú szakképzésre felvehető hallgatók létszáma 10 ezer, míg az alapképzésre felvehető hallgatók létszáma pedig 40.610 lehet.

Réthelyi Miklós
Réthelyi Miklós miniszter a készülő felsőoktatási törvényhez kapcsolódóan megjegyezte - az 1991-ben érettségizett 60 ezer diákból mindössze 30 ezren jutottak be a felsőoktatásba, az utóbbi években viszont már gyakorlatilag minden jelentkezőt felvettek valahová.


A kormány határozata kitér arra is, hogy az államilag támogatott létszámkeret legfeljebb 10 százaléka lehet a részidős (esti, levelező) képzés kerete, amelyet a foglalkoztatási, átképzési igényeket figyelembe véve kell biztosítani.

A kormány a 2011-ben államilag támogatott mesterképzésre felvehető hallgatók létszámát 19.600-ban határozta meg, ebből például a doktori képzésre maximálisan felvehető hallgatók létszáma 1300.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.09 15:36
Az idegtudomány egyik fontos felismerése az elmúlt évtizedekben az volt, hogy az emberi agy a társas...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?