-3 °C Budapest

Kiderült: ebből él VV Anikó

2011. május 30. 16:02

Mindössze egy ruhakollekció arcának kérték fel VV Anikót: a bajai szépség a villában azt hitte, sokkal több lehetősége lesz, most azonban anyagi helyzete miatt albérletet sem mer keresni.

"Egyedüli bevételi forrásom a különböző rajongói találkozók, de hamarosan ez is lecseng. Szóval minden téren nagy most bennem a bizonytalanság. Jelenleg Budapesten élek egy ismerősnél. Jó lenne saját albérletet keresnem, de ilyen rendszertelen bevétellel nehéz. Ráadásul ott áll Baján a saját lakásom, aminek a hitelrészletét és a rezsijét is fizetnem kell. Nagy álmom annyit keresni, hogy édesanyámat támogathassam - jelenleg ez fordítva van." - nyilatkozta nemrég a Bors c. napilapnak VV Anikó.

A villa rosszkislánya Baján műkörmösként dolgozott: ezzel a szakmával jól is lehet keresni, de úgy érzi, annál több van benne, hogy visszaüljön egy szalonba. Tervei közt szerepel, hogy befejezi a tanítóképzőt is: korábban már kétszer halasztott félévet, így elveszett az első két éve, ezért gyakorlatilag újra kellene kezdenie a főiskolát.

A tanítói fizetés sem lenne túl sok

VV Anikó számára talán nem a legjobb hír, hogy több tízezer forinttal csökkentek a nettó átlagbérek a közszférában, így ha elvégezné a főiskolát, tanítói fizetéséből biztosan nem élhetne luxuskörülmények között. Az egészségügyben dolgozók 22 ezer, az oktatásban alkalmazottak pedig 16 ezer forinttal vihettek kevesebbet haza az első negyedévben, mint tavaly ilyenkor.


LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A KSH által közölt adatok szerint a közigazgatásban, védelemben, társadalombiztosításban dolgozók átlagosan 11 ezer forinttal kevesebbet vittek haza az első negyedévben, mint tavaly ilyenkor.

Az oktatásban dolgozók nettó átlagfizetése 16 ezer forinttal csökkent. Igaz ez akkor is, ha csak a szellemi foglalkozásúakat nézzük meg. A tanárok a tavalyi első negyedévben átlagosan nettó 152 618 forintot kaptak, most pedig csak 136 844 forintot - a kezdőfizetés ráadásul ezen a területen is alacsonyabb az átlagnál. 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?