0 °C Budapest

Eldőlt: ennyit kereshetnek a közmunkások

2011. augusztus 24. 19:07

A teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások bére - attól függően, hogy igényel-e szakképesítést a munkakör betöltése - 57 ezer, illetve 78 ezer forint lesz havonta a Magyar Közlönyben szerdán megjelent szeptember 1-jétől hatályos kormányrendelet szerint.

Teljes munkaidőben a havibér 57 000 forint lesz. A heti bér azonban csak 13 120 forint, a napibér pedig 2 624 forint lesz. Vagyis akik csak heteket, vagy napokat dolgoznak, azok négy hét, illetve 20 munkanap alatt mindössze bruttó 52 480 forintot kereshetnek majd. Az 57 ezer forintos bruttó bérből a járulékok levonása után nettóban 47 ezer forint marad a közmunkások zsebében. Még ez is jóval több, mint amennyit bérpótló juttatás címén kaphatnak.

KATTINTS! Ennyit kereshetnek a közmunkások - Vonzóbb, mint a segély?

Teljesítménybérezésnél a teljesítménykövetelmények száz százalékos és a teljes munkaidő teljesítésénél a közfoglalkoztatási bér kötelező legkisebb összege 57 000 forint. A követelmények száz százalék feletti teljesítésénél azonban a bér növelhető, illetve csökkenthető is abban az esetben, ha a követelményeket nem teljesíti a közfoglalkoztatott.

A közfoglalkoztatót a teljesítménybér alkalmazásával sem illeti meg többlettámogatás, a rendelet szerint ezeket a szabályokat kell alkalmazni a közfoglalkoztatási jogviszonyban lévő munkavezető bérezésénél is. Részmunkaidőnél a havi, heti és napi bértételt a munkaidő eltérő mértékével arányosan csökkentve kell figyelembe venni, azzal, hogy az egy hónapra folyósított havi, illetve az egy hónapra vetített heti és napi nettó bértétel nem lehet kevesebb a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegénél.

A havi közfoglalkoztatási bért heti részletekben fizetik ki. A legalább középfokú iskolai végzettséget, szakképesítést igénylő munkakör betöltésénél a közmunkások garantált havi bére a versenyszférában elvárt legkisebb keresettel azonos, 78 000 forint lesz. Ebből nettóban A  heti bére azonban csak 17 950 forint, napi bér pedig 3 590 forint lesz. A nem folyamatos munkarendben foglalkoztatottak így négy hét, vagy 20 nap alatt csak bruttó 71 800 forintot kereshetnek. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az augusztusban foglalkoztatott közmunkások még jól jártak, valamennyien a hatályos szabályok szerinti minimálbért kereshették meg.

KATTINTS! A munkanélküliek már a gátakon vannak: közmunka dupla segélyért

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 11:29