4 °C Budapest

Munkaszüneti nap lehet december 24.

MTI
2011. november 10. 15:17

December 24-ét is munkaszüneti nappá nyilvánítaná a Munka törvénykönyvéhez beadott módosító indítványában a kereszténydemokrata Pálffy István.

Az Országgyűlés honlapján csütörtökön közzétett módosító indítványt indokolva a kormánypárti politikus kifejtette: egy olyan napot tenne munkaszüneti nappá, amely az európai hagyományokhoz igazodik, egyben minden magyar ember és család számára az év legnagyobb személyes ünnepe, továbbá a lehető legkevesebb munkaidő kieséssel jár, így a gazdaság teljesítményét minimális mértékben befolyásolja. "Ez a nap a világi, és az egyházi szférában is a legnagyobb ünnepek egyike, vagy éppen az. Krisztus születésének ünnepe, illetve a család, a szeretet ünnepe és a másik ember megajándékozásának hagyományosan legszebb pillanata "- fogalmazott a KDNP-s politikus.

Megjegyezte: a munkavállalók és a vállalkozók érdekképviseletei többször úgy nyilatkoztak, hogy a legkisebb gazdasági hatással az újonnan bevezethető munkaszüneti napok közül éppen december 24-e járna, és ezt a kezdeményezést támogatják. Ezen a napon az államigazgatás, az önkormányzatok általában csak ügyeleti üzemmódban működnek, az iskolákban már tanítási szünet van, a gazdasági szférában a dolgozók "lecsúsztatnak", vagy rövidített munkaidőben dolgoznak, a karácsonyi napi jellegű szolgáltatatók pedig egyébként is nyitva tarthatnak. A tömegközlekedés a nap második felében szünetel vagy ritkított menetrend szerint üzemel.

Pálffy István felidézte, több kísérlet is volt arra, hogy a keresztény ünnepkör, a jeles nemzeti napok vagy a hagyományos kulturális ünnepek sorából további munkaszüneti napot jelöljön ki a törvényhozás. Mindeddig ezt az ország versenyképességének fenntartása, a munkaszüneti nap GDP-t csökkentő hatása nem tette lehetővé.

A javaslat alapján, ha azt az Országgyűlés is jóváhagyja, munkaszüneti nap lenne a jövőben január 1 ., március 15 ., húsvéthétfő, május 1 ., pünkösdhétfő, augusztus 20 ., október 23 ., november 1 . és december 24-25-26.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.17 15:49
Dolgozol egy csapattal, amely hónapok óta gondolkodik egy nehéz helyzeten. Elemzik. Modellezik. Megb...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31