Kihasználva az egyik hazai pénzintézet adminisztratív ügymenetében tátongó kiskapukat, több millió forintot szerzett csalással egy középkorú férfi a fővárosban. A csaló egy jól kitalált történettel érkezett a bankfiókba és a pénzügyi manőver során az álcáról sem feledkezett meg, hogy meséje még hihetőbb legyen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztály Gazdaságvédelmi Osztálya csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen - olvasható a rendőrség internetes felületén.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövető 2011. augusztus 16-án egy cég vezetője nevében, az egyik pénzintézetnél vezetett bankszámla hozzáférési kódját megváltoztatta, majd a mobilbank szolgáltatás telefonszámát a saját telefonszámára módosíttatta. Ezt követően az ismeretlen férfi szintén a sértett nevében bankszámlát nyitott egy másik pénzintézetnél, ahova több millió forint készpénzt utalt át az említett számláról.
Nagy kérdés azonban, meddig örülhet a trükkös csaló a frissen szerzett millióknak. A bank biztonsági kamerája ugyanis felvételt készített az illetőről. Éppen ezért a rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, hívja a 443-5000/31-766 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható "Telefontanú" zöld számán (06-80-555-111).
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







