1 °C Budapest

Minden harmadik magyart sújthatja a szegénység

Pénzcentrum
2012. március 17. 11:04

Az uniós népesség közel negyede volt kitéve 2010-ben az elszegényedés vagy a társadalmi kirekesztés veszélyének az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint. Magyarország 30 százalékos kockázati mutatóval az európai "élmezőnyhöz" tartozik - derül ki a BruxInfo összefoglalójából.

Az Európai Unió 27 tagállamában összesen 115 millió embert, a teljes lakosság 23,4 százalékát fenyegette a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés 2010-ben - derül ki az Eurostat által szerdán közölt statisztikákból. Ez azt jelenti, hogy az uniós lakosság közel negyedére ráhúzható a következő három kritérium legalább egyike: az elszegényedés kockázata a szociális támogatások ellenére; komoly anyagi nélkülözés; és/vagy olyan háztartásokban élnek, ahol nagyon alacsony a munkaintenzitás.

Az Eurostat adatai szerint 2010-ben az európai lakosság 16 százalékának jövedelme nem érte el azt a szintet, amit az adott országban szegénységi küszöbértéknek tartanak. Az ilyen szegénység kockázatának kitett polgárok aránya Lettországban, Romániában, Bulgáriában és Spanyolországban a legmagasabb, mindenhol 21 százalék. A magyar mutató uniós összehasonlításban kifejezetten jó, 12 százalékos, ami az osztrákok értékével egyezik meg.

A statisztikai felmérés szerint az uniós népesség 8 százaléka szűkölködik anyagi javakban, ami azt jelenti, hogy életkörülményeik nem engedik meg, hogy rendesen fizessék a közületi számlákat, megfelelő hőmérsékleten tartsák az otthonukat vagy legalább egy hétre lakhelyükön kívül szabadságra menjenek. Itt Bulgária (35%) és Románia (31%) áll a legrosszabbul.

A mutatók átlaga alapján Magyarországon a népesség 30 százalékát fenyegeti az elszegényedés vagy a társadalmi kirekesztés. Ennél csak Bulgáriában (42%), Romániában (41%), Lettországban (38%), Litvániában (33%), vagyis mindössze négy uniós tagállamban rosszabb a helyzet. Érdekesség, hogy ugyancsak egy új tagállamban, Csehországban a legkedvezőbb a szegénységi statisztika, ahol a lakosságnak mindössze 14 százaléka kényszerül szembenézni ilyen perspektívával.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 18:27