A támogatási rendszer és a sportcélú fejlesztések, valamint a magyar sport átláthatósága is terítékre kerültek egy tévés vitaműsorban.
400 ezer forint plusz áfáért ad 40 perces koncertet Zoltán Erika. Az énekesnő programja ennyiért is hónapokra előre be van táblázva.
A 90-es évek popzenéjének volt a koronázatlan királynője, egy 35-40 perces fellépéséért még most is 400 ezer forint plusz áfát kér, ha kisebb közönség előtt lép fel, ami azt is jelentheti, hogy percenként megközelítőleg tízezer forintért énekel - tudta meg a Bors. Ha nagy rendezvényre hívják, 300-380 ezer forint ez az összeg.
Az árat a kereslet és a kínálat határozza meg - magyarázta az énekesnő, akit lefoglalni sem egyszerű, ugyanis már most hónapokra előre tele van a naptára.
Csak összehasonlításképp: a manapság Erikánál sokkal aktuálisabb Majka egy félórás fellépésért kétszáz-, negyvenöt percért kétszázötven-, míg az egyórás buliért háromszázezer forintot kap. ByeAlex az Eurovíziós szereplése után húszperces fellépésért 200 ezres, vagyis percenként tízezer forintos gázsit kért. Bangó Margit Kossuth-díjas művésznő pedig egy 45-50 perces műsoráért 500 ezer forintot vihet haza.
Az adóbevallásra nem csak a sztároknak kell figyelni!
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hamarosan megérkeznek a személyijövedelemadó-bevalláshoz szükséges nyomtatványok, illetve információk. A munkavállalóknak még ebben a hónapban nyilatkozniuk kell arról, kérik-e munkáltatójuktól adójuk megállapítását, illetve a bevallás elkészítését - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV). A NAV ebben az évben is elkészíti a bevallást azoknak, akik ezt igénylik.
A NAV - saját bevallása szerint - az adózói szokásokat figyelembe véve állította össze az szja-egységcsomagokat, így a csomag csak azt tartalmazza, amire az adózónak szüksége van bevallási kötelezettsége teljesítéséhez. A nyolcféle csomagból az egyik elektronikus formátumú, és azok ügyfélkapus tárhelyére érkezik, akik az előző évben elektronikus úton nyújtották be bevallásukat.
A bevallással kapcsolatos teendők első határideje január 31. Eddig kell a munkavállalóknak nyilatkozniuk arról, hogy munkáltatójuk készítse el idén a 2013-ról szóló személyijövedelemadó-bevallásukat. Ha a munkáltató nem vállalja dolgozója kérésére a bevallás elkészítését, akkor tájékoztatnia kell a dolgozót az egyszerűsített bevallás, valamint az adónyilatkozat lehetőségéről. Az egyszerűsített bevallást az adóhivatal készíti el, ha az adózó február 17-éig nyilatkozatban ezt kéri. Valamennyi szükséges nyilatkozat letölthető a NAV honlapjáról.
Bővebben: Figyelem! Nagyon fontos leveleket postáz a NAV
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







