Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy vajon valóban megéri-e diplomát szerezni a mai munkaerőpiacon, vagy egy jól választott szakmával is elérhető a kiemelkedő fizetés.
Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy csúcsgázsit kaszál Freddie az Eurovízión. Sőt, a szereplés nagyon komoly anyagi terhet jelent az előadónak és az őt képviselő menedzsmentnek is. A bukmékerek szerint ráadásul Freddienek nem sok esélye van a győzelemre.
Habár óriási lehetőség egy előadónak az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvétel, a szereplés ugyanakkor nagyon komoly anyagi terhet jelent az előadónak és az őt képviselő menedzsmentnek is. A Blikk értesülései szerint a 2016-os a verseny közvetítésének limit költségvetése nettó 68 millió 197 ezer 16 forint. Ez tartalmazza a részvételi díjon kívül a szállásköltséget, utazásköltséget, vonalköltséget, kommentátorállást, a szakmai zsűri tiszteletdíját, a közjegyzői díjat, valamint minden egyéb, a műsorhoz kapcsolódó kiadást.
Ugyanakkor minden másért Freddienek és a menedzsmentjének kell mélyen a zsebébe nyúlnia. Nekik kell fizetni például a színpadi kellékekért, díszletekért, a speciális hangszerekért, a pirotechnikáért, és a külön szerverről futó vetítésért is. Ez nem kevés, a Freddie műsorában látható taiko dob bérleti díja például 1374 euró (433 900 forint); ezt a díjat elődöntős országként minimum 6, döntőbe jutással számolva pedig 10 alkalommal kell megfizetniük.
A szereplés tehát rövid távon csak viszi a pénzt, és Freddienek arra is kicsi az esélye, hogy a fődíj kárpótolja. A Stenk összesítése szerint ugyanis Magyarországnak idén nem lesz könnyű dolga. Hiába üti meg ugyanis Freddie dala az eurovíziós mércét, Románia kizárásával elesünk az erdélyi szavazatoktól. Sokak szerint egyébként Ausztrália az egyik legerősebb, de simán győzhetnek az oroszok és az ukránok is.
A bukmékerek szerint ők a legesélyesebbek a győzelemre:
- 10. Douwe Bob: Slow Down (Hollandia)
- 9. Justs: Heartbeat (Lettország)
- 8. Francesca Michielin: Nessun grado di separazione (Olaszország)
- 7. Ira Losco: Walk On Water (Málta)
- 6. Iveta Mukuchyan: LoveWave (Örményország)
- 5. Frans: If I Were Sorry (Svédország)
- 4. Amir: J'ai Cherché (Franciaország)
- 3. Jamala: 1944 (Ukrajna)
- 2. Dami Im: Sound of Silence (Ausztrália)
- 1. Szergej Lazarev: You Are The Only One (Oroszország)
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







