Száz helyszínen lesznek programok, közöttük több tucat orgonaművész közreműködésével hangversenyek az idei Orgonák éjszakáján, pünkösd szombatján, május 23-án.
A Wellhello Pécsváradon lépett fel nemrég, ahol nézeteltérés támadt a koncertszervezők és a zenekar között. Hiába fizették ki a többmilliós, másfél órás produkciót, a település szerint a koncert nem tartott 90 percig. A fellépési díj soknak tűnhet más hazai zenészek gázsijához képest, így megnéztük, hogy vajon minden magyar sztár ennyire sok pénzt kér-e a fellépésért.
A Wellhello nemrég Pécsaváradra látogatott, ahol a 90 perces műsort kérték a szervezők a zenekartól, ami 2,5 millió forintjába került a településnek. A fellépés hosszáról viszont vita alakult ki, a felek között még most is folyik az egyeztetés - írja a Hír24.
A 2,5 milliós fellépési díj elég magasnak tűnik, még akkor is, ha ebből egy teljes zenekart kell kifizetni. Van olyan hazai sztár, aki ennek töredékéért is vállal hasonlóan hosszú fellépést.
Minden sztár ennyire drága?
A magyar énekeseknek és zenekaroknak általában előre megtervezett show-műsoruk van, így tulajdonképpen egy komplett "bulit" vásárolhatunk meg a pénzünkért. A karácsonyi céges bulik miatt egyébként már nehéz időpontot foglalni, van, aki erre az időszakra extra pénzt kér el.
Mennyibe kerülnek a magyar sztárok?
- Tóth Gabinak igen magasra rúg a fellépési díja, ő ugyanis 370 ezer forint+ áfáért vállal el egy 30 perces fellépést Budapesten.
- Aki pedig Radics Gigit hallgatná meg szívesebben annak is mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ugyanis egy kisebb előzenekaros 50 perces fellépés 500 ezer forint + áfába kerül a fővárosban. Ebben azonban már benne van a karácsonyi felár is, ugyanis decemberben olyan sok a megkeresés, hogy plusz 50 ezer forintot dobnak rá az alapdíjra.
- Egy 60 perces Vastag Csaba fellépésért 390 ezer+áfát kell fizetnünk, a nagyobb volumenű 100 perces koncertért pedig már majdnem egy milliót kellene kicsengetnünk. Ráadásul ehhez még hozzájönnek az útiköltségek is. A budapesti kiszállás 14 ezer forint + áfába kerül, ha pedig vidékre szeretnénk elhívni, akkor kilométerenként 140 forint+áfát kell fizetnünk. Valószínűleg sajnos nem lehet csak kiszállást kérni, pedig elsőre jó ötletnek tűnik.
- Aki a Bulibárót, vagyis Kis Grófot látná szívesen a céges karácsonyi partin a fővárosban annak már "csak" 280 ezer forint+áfát kell fizetnie, ez azonban csupán egy 35 perces fellépést foglal magában, bár Kis Grófo sem áll túl jól már a szabad helyekkel az idei karácsonyi szezonban.
- Oláh Gergőért valamivel szerényebb árat kérnek, egy Budapesti fellépése mindennel együtt 240 ezer forint+áfa, amiért egy 30-40 perces előadást kaphatunk.
- Kökény Attila koncertszervezőit sajnos nem sikerült elérnünk, de korábbi sajtóértesülések szerint 225-500 ezer forint között mozog egy-egy fellépésének az ára.
Persze ezek az összegek nem mind a sztárt illetik, ebből ki kell fizetni az utazást, a felszerelést a rendezvényszervezőt is. Van olyan, aki eleve teljes zenekarral vállal fellépést, Radics Giginek például a zenekar zenészeit is ki kell fizetnie a fellépési díjból.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Adózni is kell a bevétel után
A fellépési díjból egyébként adóznia is kell a zenészeknek, ezek a bevételek önálló tevékenységből származó bevételnek minősülnek, ez alapján adóznak. Van azonban az előadóművészekre vonatkozó kivétel, amely a jogszabályban így szerepel:
- olvasható a jelenleg érvényes szabályozásban.
A rendelet személyes vagy családi szükséglet kielégítését is szolgáló termék, szolgáltatás igazolt ellenértékének 50 százaléka számolható el költségként. Ami azonban még érdekesebb, hogy az előadóművészek a színpadi megjelenéshez kapcsolódó esztétikai és kozmetikai cikkekre és szolgáltatásokra fordított kiadásai is elszámolhatók.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







