Videón a bizonyíték: a 200 ezres fizetés csak a jéghegy csúcsa a BKV-nál

2017. szeptember 5. 14:15

Sokat foglalkoztunk mostanában a BKV álláshirdetéseivel, hisz a cég változatos felületeken keres sofőröket, vagy legalább sofőrtanoncokat. Mutatjuk, mi derült ki, mitől várják tulajdonképpen a sikert.

Nettó kétszázezres fizetéssel, cafeteriával, különböző szintekről induló, fizetett tanulmányi időszakkal és szükség esetén munkásszállással csábít sofőröket a BKV a budapesti buszokra és trolikra. 

A vállalat azonban nincs könnyű helyzetben. Eleve korosodik a sofőrállomány, a metrófelújítás közeledtével egyre több sofőrre lenne szükség, ráadásul a különböző uniós lehetőségekkel is versenyeznek, ahol a hazai bér többszörösét kereshetik meg a magyar sofőrök. A helyzetet súlyosbítja, hogy BKV-s sofőrök szerint a hazai munkakörülmények jelentős kívánni valókat hagynak maguk után, külföldön ráadásul nemcsak a fizetés jobb, de megbecsülés is jár a munka mellé.

Ezzel is küzdenek

A BKV minden eszközt megragad, hogy az üres sofőrhelyek híre eljusson a potenciális jelentkezőkhöz, a járművek ablakára és oldalára is elhelyeznek hirdetéseket, most viszont ezekről a videókról szúrta ki a Noizz, hogy részt vesznek a sofőrökért vívott háborúban.

Az első videóban Kádár-kori nosztalgiával és az idegen szavak megújított kiejtésével ("kafateria") hívják fel a figyelmet a betöltetlen sofőrhelyekre:

A második videó pedig a mindenki lelkében ott lakozó olajfoltos szerelőre apellál, és megvillantja a főváros látványosságait is, melyek persze a járatok jelentős részéről nem látszódnak.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Busz vs. troli

Nemrég írtuk meg, hogy autóbuszsofőr-tanulónak azok jelentkezhetnek, akiknek van "C" kategóriás jogosítványuk, ezzel szemben trolibuszok esetén már egy sima "B" kategóriás jogsival is lehet jelentkezni.

A különbséget a BKV Sajtóosztálya azzal magyarázta, hogy a trolikra és a buszokra más-más típusú vezetői engedély szükséges. Amikor arról érdeklődtünk, hogy a két járműtípus esetén miben különböznek azok a készségek illetve maga a tudásanyag, amely elvárható a sofőröktől, azt a választ kaptuk, hogy

kötöttpályás jellege miatt a trolibuszvezetés valamivel nagyobb figyelmet igényel,

bár hozzátették, hogy nem szabad alábecsülni a hétköznapi csúcsforgalomban nap mint nap szolgálatot teljesítő autóbuszvezetők erőfeszítéseit sem.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.17 15:49
Dolgozol egy csapattal, amely hónapok óta gondolkodik egy nehéz helyzeten. Elemzik. Modellezik. Megb...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?