1 °C Budapest

Kiderült a titok: ennyit keresnek havonta a Burger King dolgozói

2017. október 27. 11:10

A gyorsétterem láncok álláshirdetéseikben sokszor nem árulják el, pontosan milyen bérezést ajánlanak a munkavállalóknak. Persze itt-ott kiszivárgott adatokból és hirdetésfoszlányokból el lehet csípni egy-egy árulkodó információt. A meki után most a Burger King is kirakta, hogy pontosan milyen módon alakul a havi bértábla, munkaórákkal, esti pótlékkal és kedvezményekkel mindenestül.

A nagy versenytárs után a Burger King is lépett, azaz nem titkolják tovább, hogy mennyi bért fizetnének egy jövendőbeli dolgozónak. Olyannyira nem, hogy az egyik budapesti éttermük pultjára, csalogatásként ki is rakták a teljes bértáblát.

A jövedelmi táblán jól látszik, hogy milyen módon alakul az étteremnél a kezdő valamint a 3 hónap utáni bérezés. A cég 8, 6 illetve 4 órás munkaviszonyra is ajánl lehetőséget, sőt ha valaki a munkaideje minimum 35 százalékát délután hat után dolgozza le, akkor 13 százalékkal nagyobb bérre számíthat.

Egy kezdő dolgozónak, 8 órában az alap juttatása így 124 000 forint, ami 142 300 forintra tornázható, ha a munkaideje minimum 35 százalékát 18:00 után dolgozza le. 6 órás munkaviszonyban ez 95 500 és 109 200 forintra, 4 órásban pedig 66 200 és 75 300 forintra jön ki havonta egy kezdőnek.

3 hónap után azonban akár már 10 ezer forinttal is többet lehet keresni, mint kezdőként. Ehhez persze 8 órában és minimum 35 százalékban este kell sütni a húst vagy éppen kasszázni. Az étterem az alapjuttatáson felül tehát 45 százalékos műszakpótlékot ajánl 18 óra után. Valamint adnak még

  • 20 százalékos kedvezményt minden gyorséttermükben,
  • napi étkezési lehetőséget és 50 százalékos kedvezményt munkaidőben,
  • több mint 7 féle bónusz és jutalom kifizetését és tréningeket, valamint fejlődési lehetőséget.

Mit jelent ez a mekivel szemben?

Érdemes lehet a nagy versenytárssal szemben összevetni, hogyan is alakulnak a Burger King fizetései. Nemrég ugyanis a McDonalds is kirakatba rakta juttatásait. Az egy hónappal ezelőtti kiírás szerint a nettó bér 8 órában garantált 120 ezer forint, a teljes juttatási csomag pedig nettó 136 ezer forint volt az étteremben

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A két burgeróriás 8 órás alapbére között az eltérés így most 4 ezer forint a Burger King javára. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy mind a McDonalds mind pedig a Burger King franchise rendszerben működik, így a különböző étteremek bérei között lehetnek eltérések.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 17. 14:01