Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy vajon valóban megéri-e diplomát szerezni a mai munkaerőpiacon, vagy egy jól választott szakmával is elérhető a kiemelkedő fizetés.
Több mint 27 millió dolgozónak van határozott idejű szerződése az EU-ban. Bár Magyarország bőven az EU-s átlag alatt marad ilyen téren, még így is majd 400 ezer ember számít - a friss adatok alapján - ideiglenes alkalmazottnak. Az ilyen jellegű foglalkoztatás főleg a legfiatalabb munkavállalókat érinti Európa szerte.
27 millió 15 és 64 év közötti európai munkavállalónak volt határozott idejű szerződése 2017-ben - derült ki az Eurostat friss jelentéséből. Ez az összes EU-s munkavállaló 14,3 százalékát jelenti. A nemek szerinti részarány pedig valamivel magasabb volt a nőknél (14,8 %), mint a férfiaknál (13,8 %).
A határozott idejű szerződéses munkavállalás egy olyan foglalkoztatási helyzet, amelyben a munkavállaló csak egy bizonyos ideig kap lehetőséget/marad a munkáltatónál. Ebben az esetben a munkavállalóknak lehetőségük van arra, hogy az adott időtartam lejárta után állandó státuszba részesüljenek, de sokakkal például csak valamilyen projekt befejezéséig vagy idénymunkára kötnek ilyen szerződést.
Az Európai Unióban egyébként Spanyolországban, Lengyelországban és Portugáliában a legelterjedtebb a határozott időre szóló szerződéssel való foglalkoztatás. Ezekben az országokban a dolgozók majd negyedét így foglalkoztatják. A lista végén Románia, Litvánia és Lettország kapott helyett, úgy hogy ezekben az országokban még az öt százalékot sem éri el az ideiglenes alkalmazottak aránya.
Magyarország hátulról a nyolcadik a teljes listán, úgy hogy hazánkban 2017-ben a dolgozók 8,8 százaléka számított ideiglenes alkalmazottnak. Ez 4 millió 435 ezer foglalkoztatottal számolva majd 400 ezer munkavállalót jelent. Ezzel a számmal, mint látható bőven az EU-s átlag alatt végeztünk. Az adatokból kiderült továbbá az is, hogy hazánkban a nők 9,5, míg a férfiak 8,2 százalékának volt határozott idejű szerződése.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
További érdekesség, hogy a határozott idővel való foglalkoztatás főleg a fiatalokat érinti leginkább Európában. Olyannyira kiugró a 15 és 24 év közöttiek ilyen jellegű foglalkoztatása, hogy míg ennek a korcsoportnak a 43,9 százaléka dolgozik ilyen formában, addig a 25 és 54 év közöttieknek csupán a 12,2 százaléka.
Magyarországon egyébként a 15-24 év közöttiek 17,6 százaléka számított ideiglenes alkalmazottnak 2017-ben. Összevetésképp a Spanyolországban és Portugáliában ez az arány 70 százalék fölött volt.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







