-2 °C Budapest

Sínen van a béremelés a vasútnál: több mint 18 ezer dolgozót érinthet

2019. július 8. 09:32

A MÁV 15 százalékos béremelést tart szükségesnek. A szochó csökkentéséből származó megtakarításból, illetve saját forrásból tervezik megemelni most több mint 18 ezer dolgozó bérét, bár mértéke nem lesz számottebő, ősszel kezdődhetnek az újabb egyeztetések a többéves bérrendezésről. 

A MÁV Magyar Államvasutak Zrt. dolgozóira költené a szociális hozzájárulási adó (szocho) csökkentéséből származó mintegy 1,8 milliárd forintot a Vasúti Érdekegyeztető Tanács legutóbbi ülésén elhangzottak szerint. Homolya Róbert, a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója kiegészítő bérrendezésre tett ígéretet. A vasút a stratégiai munkakörökben, a létszámhiánnyal küzdő végrehajtó szolgálatban foglalkoztatott dolgozók bérét tervezi megemelni, amely ha a fenntartó rábólint, nagyjából 18 ezer főt fog érinteni - írja a Magyar Nemzet.

Júliustól két százalékponttal, 17,5 százalékra csökkent a bruttó béren felül fizetendő szochó, mely a munkáltatókat terhelte.

A hosszútávú bérrendezési programról várhatóan ősszel kezdődnek tárgyalások az állami vállalatok és a szakszervezetek között. Idén átlagosan 5 százalékkal nőttek a fizetések a MÁV-nál, a Volánoknál és a Magyar Postánál, illetve az állami fenntartású közműveknél. Azonban ahhoz, hogy a munkaerőt megtartsák, és garantálják a közszolgáltatások zökkenőmentes üzemelését további jelentős mértékű bérrendezésre lenne szükség. A szakszervezetek szerint azért szükséges, hogy az állami fenntartású cégeknál is a piaci szereplőkhöz hasonlóan emelkedjenek a bérek, mert ezek konkurenciát jelentenek a munkavállalókért folyó versenyben. 

A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége legalább 15 százalékos bérrendezést vár el 2020-ra.

A merészebb béremelést közleményük szerint a magyar gazdaság kedvező helyzete, valamint a munkáltatókat sújtó adóterhek mérséklődése tenné lehetővé. Az érdekképviselet szerint a közösségi közlekedésben - elsősorban az autóbuszos személyszállításban - jövőre olyan mértékű elvándorlás mehet végbe, ami már veszélyeztetheti a szolgáltatás stabil fenntartását. Már jelenleg is bizonyos régiókban a folyamatos létszámcsökkenés miatt egyre gyakoribbak a járatkimaradások.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?