Európában ugyanezzel a teljesítménnyel más anyagi szinten élne, de Magyarországon a siker nem feltétlenül jelent gazdagságot - mondja a tévés.
Nem érdemes sokáig várni az előléptetésre: egy amerikai cégvezető elárulta, szerinte mennyi idő után érdemesebb inkább másik munkahely után nézni. A szakemberek szerint akkor sem kell csalódni, ha a főnökség elutasítja a kérésedet. Cikkünkből kiderül, mit javasolnak a hozzáértők erre az eshetőségre, hogy mégis jól jöjj ki a szituációból.
Az előrelépési lehetőségek az egyik, ha nem a legfontosabb tényezők egy munkavállaló életében: ugyanakkor örök kérdés, meddig érdemes kivárni, mielőtt elpléptetés nélkül továbbállni az adott vállalattól. Ian Siegel, a ZipRecuiter nevű cég vezérigazgatója a CNN-nek arról beszélt, hogy nem szabad sokáig halogatni a váltást, ha nem jön a várva várt kinevezés:
Ugyan az időintervallum kitolódik, ahogyan lépegetsz felfelé a munkahelyi ranglistán, de ilyenkor már nem szabad olyan könnyen feladni, érdemes továbbfejleszteni magad. Katy Caprino karriercoach a témában kijelentette, hogy
Tényleg készen állsz?
A szakértők szerint sokan abba a hibába esnek, hogy túlbecsülik magukat, amikor előléptetést kérnek. Pedig fontos, hogy tisztában legyünk a képességeinkkel, és ne vállaljuk túl magunkat. Mérlegelni kell, milyen pluszfeladatokkal, újabb elvárásokkal járhat a kinevezés. Peggy Klaus szerint rengetegen követik el azt a hibát, hogy nem gondolnak bele az előléptetés következményeibe, csak a vezetői pozícióval járó előnyökre hajtanak.
- mondta a szakértő, aki több könyvet is írt a témában.
A másik fontos dolog, hogy még mielőtt előléptetést kérsz, nem állt tisztában lenni a vállalati struktúrával: egyes helyeken rengeteg féle pozíció van, így gyakoribb az előléptetés is, másutt pedig pont az ellenkezője, mivel kevés a vezetői beosztás, lassabban lehet lépegetni. Éppen ezért Caprino azt tanácsolja, ha új munkahelyen kezdesz dolgozni, érdeklődd meg a kollégáktól, hogyan is mennek a dolgok a cégnél.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ha erőt veszel magadon és időpontot kérsz a vezetőktől, akkor legyél őszinte és világos: mond el mit, és miért szeretnél, nem kell köntörfalazni. Amennyiben nem kapod meg a kért előléptetést, a szakértők azt tanácsolják, próbálj meg egyéb kedvezményeket kialkudni a munkáltatónál: kérhetsz például simán csak fizetésemelést is, vagy utazási hozzájárulást, több szabadidőt, esetleg valamilyen továbbképzést.
Más is jól mutat az önéletrajzban
Bár a HR-esek szeretik látni a pozíciók váltakozását az őnéletrajzokban, de másképpen is meg tudod mutatni, hogy lépegettél előre a rangsorban. A szakértők azt tanácsolják, hogy az önéletrajzodban részletezd a feladataidat, projektjeidet és az eredményeidet is. A lényeg, hogy lássák, hogyan változott a rád rótt felelősség akkor is, amikor éppen nem léptettek elő.
Ian Siegel még arról is beszélt, hogy ha még a főnököd sem tudja megmondani, hogy mit kell tenned az előléptetésért, akkor ez biztos jele annak, hogy nem is akarnak kinevezni az áhított munkakörbe. Az sem jó jel, ha nagyon magas követelményeket állítanak eléd, hiszen ebből is ki lehet következtetni, hogy eszük ágában sincs előléptetni. A cégvezető végezetül kijelentette,
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







