Végre kiderült: eddig kell majd dolgozniuk a magyar nőknek, férfiaknak

2019. november 22. 16:33

18 év leforgása alatt 6,6 évvel nőtt a munkával töltött évek száma Magyarországon. A brutális növekedés ellenére azonban még így is az EU-s átlag vagyunk, a listavezető svédekhez képest például 7,8 évvel kell kevesebbet dolgoznia várhatóan egy átlagos, magyar fiatalnak. A lista legalján lévő olaszhoz képest azonban a mai, magyar 15 évesek 2,3 évvel több munkára számíthatnak.

2018-ban az Európai Unió akkori 15 éves lakosainak várhatóan 36,2 évet kell majd munkával tölteniük átlagosan - derült ki az Eurostat friss jelentéséből. Ez a szám 0,3 évvel magasabb, mint a 2017-ben mért, de 3,3 évvel (!) több, mint 2000-ben volt. A statisztikákból az is kiderült, hogy az EU-ban élő férfiaknak várhatóan többet kell majd dolgozniuk, mint a nőknek. Előbbiek ugyanis várhatóan 38,6 évet fognak majd dolgozni, míg utóbbiak 33,7-et. 

Ha az adatok alapján az EU országait hasonlítjuk össze, miként alakul a várhatóan munkával töltött évek száma, akkor azt találjuk, hogy a "legrosszabbul" a svédek jártak, ott ugyanis egy mai 15 éves gyerek várhatóan 41,9 évnyi munka elé néz, egy ugyanilyen korú holland 40,5 elé, míg egy dán 39,9 elé. 

Az éremnek persze két oldala van, munkaévek szempontjából a mai olasz fiataloknak van a legjobb dolguk, ők 31,8 évnyi munkára számíthatnak, ami 10 (!) évvel kevesebb, mint a listavezető Svédországban. De ugyancsak alacsony a várható munkával töltött évek száma Horvátországban (32,4) és Görögországban is (32,9). 

Sőt, igazából még Magyarország is inkább a kevesebb várható munkával töltött évű országok közé sorolható. Hazánkban ugyanis a 2018-as adatok szerint, egy 15 éves fiatal várhatóan 34,1 évet kell majd, hogy dolgozzon. Ez pedig több mint két évvel elmarad az EU-s átlagtól. Az adatokból ugyanakkor az is kiolvasható, hogy 18 év leforgása alatt hazánkban is brutális megnőtt a várhatóan munkával töltött évek száma, hiszen míg

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

2000-ben egy 15 éves fiatalra várhatóan 27,5 évnyi munka jutott, addigra 2018-ban ez a szám már 34,1 volt, ez pedig 6,6 éves növekedés.

Ezen felül kíváncsiak voltunk arra is, hogy miként alakult a várható munkával töltött évek száma a férfiak és a nők esetében hazánkban. Az adatokból kiderült, hogy még 2000-ben egy átlagos fiatal, magyar fiú 30,3 munkavégzéssel töltött évre számíthatott, addig egy átlagos fiatal, magyar lány 24,7 évre. Ez 5,6 év különbség volt 19 éve. 

Ezzel szemben 2018-ra egy átlagos fiatal férfi már 36,9 év munkaviszonyra készülhetett, míg egy lány 31,1 egyre. A két nem közötti különbség tehát 5,8 évre nőtt 18 év leforgása alatt. 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.17 15:49
Dolgozol egy csapattal, amely hónapok óta gondolkodik egy nehéz helyzeten. Elemzik. Modellezik. Megb...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31