Öt év után végre visszatér az élet a siófoki Galerius Élményfürdőbe: a felújított medencéket már töltik vízzel, a szaunák és a konyha-étterem is elkészült, és...
Hiába volt viszonylag még alacsony itthon a munkanélküliek aránya 2020 első negyedévében, az átmenetileg nem dolgozó férfiak és nők aránya közti különbség óriási volt, egészen konkrétan a második legnagyobb az Európai Unió országai közül.
Az Európai Unió tagországaiban a foglalkoztatottak 9,7 százaléka volt ideiglenesen távol a munkájától 2019 utolsó negyedévében, míg 2020 első három hónapjában ez a szám 12 százalékra emelkedett, ami 2,3 százalékpontos növekedésnek felel meg.
Az Eu országai közül 2020 Q1-ben Franciaországban (18,1%), Svédországban (16,2%) és Ausztriában (15,0%) volt a legmagasabb azok aránya akik ideiglenesen munkanélküliek voltak, a legalacsonyabb arányban pedig Romániában (2,5%), Máltán (3,3%) és Bulgáriában (4,4%) voltak ilyen állampolgárok. Jól tudjuk, ez az első olyan negyedév, amikor Unió a munkaerőpiacát már befolyásolták Covid-19 miatt bevezetett intézkedések.
A nemek közti különbségek
Ha azonban nemenként megvizsgáljuk, kiderül, hogy vannak országok, ahol nagyon elcsúsztak az arányok, méghozzá a nők javára. Az EU összes tagállamában, Ciprus kivételével, a nők körében magasabb volt az ideiglenes munkából való távolmaradás, mint a férfiak esetében. A legnagyobb különbség Litvániában volt, ahol közel háromszor annyi munkanélküli nő volt mint férfi( 17,1% vs. 6,5%) - derül ki az Eurostat adataiból.
Magyarország a képzeletbeli dobogó második fokára állhat fel, ugyanis itthon az első negyedévben a nők 13,2 százaléka, a férfiaknak viszont csak 5,5 százaléka maradt távol a munkától. Arányaiban ez a második legnagyobb különbség. A nagy különbségversenyben a harmadik Lettország lett, ahol a nők 12 százaléka, míg a férfiak 5 százaléka volt munka nélkül 2020 első 3 hónapjában.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Van hova fejlődni
A nők munkaerőpiacra történő reintegrációját mind a cégek rugalmatlan vállalati stratégiája, mind pedig a családok részéről jelentkező sajátosságok nehezítik, ezért nem túlzás úgy fogalmazni, hogy a család- és gyerekbarát munkahelyek kultúrájának csupán a hajnalán járunk Magyarországon - számolt be korábban a Pénzcentrum.
"A nők foglalkoztatásának atipikus formában történő módjának alkalmazása igazán fontos lenne, hiszen rendkívüli szervezést és erőfeszítést, túlterheltséget jelent egy háziasszony, feleség, édesanya számára egy tipikusan 8 órában, klasszikus értelemben vett munka elvállalása. Erre vonatkozóan nem tudjuk azt mondani, hogy régióspecifikus jelenség, hiszen a projekt célja is alátámasztja, hogy ma Magyarországon különös figyelmet kell fordítani ezen munkavállalási forma népszerűsítésére, illetve meg kell kezdeni a munkáltatók ilyen irányú érzékenyítését és az atipikus munkavállalási forma bevezetésének lehetőségét. Mindemellett el kell mondani, hogy az ügyfelek saját maguk is nehezebben fogadják el és látják meg a lehetőséget az atipikus munkavállalási formában. Ebben talán az időarányos javadalmazás mértéke lehet a gond" - fogalmazott Kovácsné Czeglédi Mária Tünde, a füzesgyarmati Család és KarrierPONT vezetője a HelloVidéknek.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







