Fiatalok tömegei találkoznak nap mint nap erőszakos és gyűlöletkeltő posztokkal, az algoritmusok pedig célzottan radikalizálhatják a sebezhetőbb felhasználókat.
A kötelező és az önkéntes karantén ellenére is mozgalmas év áll szerkesztőségünk mögött. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint például az, hogy több mint 100 exkluzív interjú jelent meg 2020-ban a Pénzcentrumon. Az alábbiakban a legfontosabb, legérdekesebb beszélgetéseket gyűjtöttük nektek egy csokorba.
- mondta Görgényi István, olimpiai ezüstérmes, világbajnok magyar vízilabdázó, és olimpiai bajnok edző, a Hunting Territory szervezetfejlesztési módszer megalkotója. A vele készült interjút ide kattintva érheted el:
- fogalmazott Steigervald Krisztián, generációkutató. A vele készült interjút itt éred el:
- fogalmazott még március elején a Pénzcentrumnak Dr. Kincses Gyula. A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint azért nem engedhető meg a hála kifejezésének legenyhébb gesztusa sem, mert ha nem az egész gyakorlatot szankcionálják, a korrupciót nem lehet eltüntetni a rendszerből. Mint ismert, 2021 januártól egy egészségügyi dolgozó a betegtől a kezelés után legfeljebb egyszer és csakis olyan tárgyat fogadhat el, amelynek értéke nem haladja meg a minimálbér havi összegének öt százalékát. A törvényi változást már megszellőztető interjút pedig ide kattintva olvashatod el:
- hívta fel a figyelmet Aleksandra Mojsilović, MI-kutató, az IBM Research berkein belül működő AI Foundations vezetője, az IBM Science for Social Good társigazgatója. A vele készült interjút itt találod:
- szögezte le Nyíri Miklós, a Neumann Diagnostics ügyvezetője. Az interjút az alábbi ajánlódobozra kattintva olvashatod:
- nyilatkozta Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkárával készült interjúnkat itt olvashatod:
- vázolta Makkay János, a Kifli.hu vezérigazgatója. Arról, hogy miként tarolták le a budapesti online FMCG-piacot, az alábbi linkre kattintva olvashatsz részletesen:
- szögezte le Balogh Levente. A Szentkirályi Magyarország Kft. elnök-tulajdonosa többek között azt is a Pénzcentrumon szellőztette meg, hogy már folyik a kormánnyal az egyeztetés arról, hogy betétdíjasok legyenek idehaza is a PET-palackok. Részletek itt:
- mondta Gerőcs Tamás, az MTA KRTK Világgazdasági Intézet tudományos segédmunkatársa. A teljes interjút ide kattintva olvashatod::
- mondta Szalai Zoltán, a Nissan Motor Company Ltd. (Japán - a szerk.) vezető termékmenedzsere. Olvasd el a teljes interjút:
- árulta el Dr. Fejesné Gyurján Ildikó, a Magyar Suzuki Zrt. HR-ért, pénzügyekért és informatikáért felelős operatív igazgatója. További részletek az interjúban:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- hívta fel a figyelmet Dénes Rajmund Roland, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének elnöke. A vele készült interjút itt találod:
- jelentette ki Horváth Zoltán, az ELTE Informatikai Karának dékánja. A teljes interút itt olvashatod:
A Horváth Zoltánnal készült interjú igazi lavinát indított, szinte a legtöbb hazai programozóiskola reagálni kívánt az ELTE dékánjának gonolataira. Interjút adott például Langmár Péter, a Green Fox Academy társalapítója; Boda József, a Codecool vezérigazgatója; valamint Filep Szabolcs, a PROGmasters alapítója is. Az i-re a pontot pedig Dr. Charaf Hassan, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja tette fel.
- fogalmazott a Pénzcentrumnak adott interjújában Vass Vilmos, a Budapesti Metropolitan Egyetem főállású szakvezetője. Olvasd el az interjút:
- hívta fel a figyelmet Dr. Schrankó Péter. Az OTP Fáy András Alapítvány vezetőjével készül interjúnkat itt olvashatod:
- mondta Riczu Tibor, az HBO Europe Digital marketing vezetője. A vele, illetve Pinczés-Pressing Ádámmal (PR vezető, sajtófőnök, HBO Magyarország) készült interjúnkat itt olvashatod:
- vázolta Eszenyi Péter, Visual Effects Supervisor. A Territory Studio kreatív igazgatójával folytatott beszélgetésünket itt olvashatod el:
- szögezte le Sándor Csaba, a Sony Magyarország PlayStation üzletágának vezetője. Olvasd el a teljes interjút:
- vélekedett a Pénzcentrumnak adott interjújában Varró Szabolcs, az RTL Magyarország kreatív producere (Cápák között). A teljes beszélgetéshez kattints ide:
Köszönjük a figyelmet! Találkozunk 2021-ben is.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







