Male Worker working in a gas cylinders distribution warehouse while talking on walkies talkie negotiate delivery schedule with coworker.

Nem maradnak sokáig munka nélkül a Tungsram-dolgozói: lesz, aki alkalmazza őket

MTI
2022. április 28. 12:12

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) a korábbi gyakorlatnak megfelelően mindent megtesz azért, hogy mielőbb befektetőket vigyen a Tungsram létszámcsökkentése miatt érintett településekre, felhasználva a meglévő infrastruktúrát és munkaerőt - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) csütörtökön.

A közlemény szerint a HIPA-nak kialakult gyakorlata van a hasonló esetek kezelésében, korábban ilyen helyzetet a Befektetési Ügynökség sikeresen kezelt például Ózdon, Komáromban illetve Nemesvámoson is.

Ezúttal is azért dolgozunk, hogy az érintett munkavállalók mielőbb új munkahelyet találjanak, és a helyzetük megnyugtató módon rendeződjön

- áll a közleményben. Magyarország évről évre eredményesen vesz részt a befektetésekért folyó nemzetközi versenyben, a beruházási rekordok a stabil politikai környezetnek, az alacsony adóknak és a magyar munkavállalók szorgalmának és tehetségének köszönhetők - tették hozzá.

A Tungsram szerdán jelentette be, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, ezért 1600 dolgozóját elbocsátja több ütemben az év végéig. Közleménye szerint elkerülhetetlen a technológiai váltás, a továbblépés érdekében tervezett létszámleépítés legnagyobbrészt a gyári dolgozókat érinti, mind az öt gyárukban.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A vállalat menedzsmentje a döntésről szerdán tájékoztatta a dolgozókat, az üzemi tanácsot és a szakszervezeteket. "A 125 éves magyar exportvállalat csak így tudja megőrizni versenyképességét a világpiacon. A tervezett lépések 1500 ember munkájának megmentését jelentik" - írták. Elsőként a kisvárdai és hajdúböszörményi gyárakban indul a leépítés. Az első ütemben érintett dolgozókat 2 hónap múlva bocsátják el. A cég még Budapesten, Nagykanizsán és Zalaegerszegen működik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.17 15:49
Dolgozol egy csapattal, amely hónapok óta gondolkodik egy nehéz helyzeten. Elemzik. Modellezik. Megb...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 20. péntek
Klaudia
12. hét
Március 20.
A verebek világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58