ÉVOSZ: Érdemes elgondolkodni az előrehozott vásárlásokon, mert az áremelések legkésőbb áprilistól, egyes termékköröknél pedig már március közepétől érezhetővé válhatnak.
Kevés magyar dolgozó tud erről a juttatásról: kinek jár pluszpénz a home office-ért 2022-ben?
Ugyan a járványi miatti korlátozásokat rég feloldották, továbbra is több százezren dolgoznak távmunkában. A kormány már 2020. novemberében rendeletben szabályozta a home office-feltételeit, azonban május 31-én véget ért a veszélyhelyzet, amivel az otthoni munkavégzés jogi keretei is változtak. Dolgozhatunk-e otthon akkor is, ha főnökünk az irodai munkavégzést írja elő? Ki kaphat pluszpénzt a home office-ért? Most megnéztük, milyen szabályok vonatkoznak a távmunkára 2022-ben.
A koronavírus-járvány alapvetően forgatta fel a munkaerőpiacot: a pandémia egyik fontos hozadéka, hogy ma már sokkal többen dolgoznak otthonról, mint a járvány előtt. Mostanra a járványügyi korlátozásokat szinte teljesen feloldották, azonban az otthoni munkavégzés továbbra is sok helyen maradt meg. A KSH adatai szerint tavaly december és február között a foglalkoztatottak közül 130 586-an rendszeresen dolgoztak otthonról, ezen kívül 255 101-en pedig alkalmanként voltak távmunkában. A csúcs egyébként 2021 tavasszal volt az otthonról dolgozók számában, akkor a lezárások és a fertőzésveszély miatt majdnem több mint félmillióan dolgoztak állandóan, illetve alkalmanként távmunkában.
A járvány enyhülése sokak számára jelentette a visszatérést az irodába: az utóbbi hónapokban egyértelmű tendencia, hogy a munkáltatók igyekeznek a munkavállalók a helybeni munkavégzésre ösztönözni. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy jogilag milyen szabályok vonatkoznak arra, ha valaki munkavállalókánt szeretne továbbra is otthonról dolgozni, azonban a munkáltató erre nem nyitott?
A távmunka szabályozása
2020-ban a munka törvénykönyvébe is bekerült a home office, amikor a kormány szabályozta annak feltételeit. A 2020-as rendelet a veszélyhelyzeti távmunkavégzésre vonatkozott, azonban ez május 31-én véget ért, így idén júniustól a távmunkára vonatkozó szabályok is módosultak, az erről szóló törvénycsomagot pedig még tavaly decemberben fogadták el idén júniusi hatályba lépéssel. Az egyik legfontosabb módosítás, hogy a korábbival ellentétben már nincs külön távmunka és home office, csak távmunkavégzés szerepel a munka törvénykönyvében. Ennek feltételeit viszont a munkaadóra és a munkavállalóra bízza a törvény, ugyanis nekik kell szerződésben megállapodniuk a távmunkavégzés kereteiről, vagyis a munkahelyen és a munkahelyen kívül töltött munkaidő arányáról, valamint a hibrid munka módjáról.
Ez tehát azt jelenti, hogy akinek a munkaszerződésében nincsenek rögzítve, hogy dolgozhat otthonról, illetve hány órát végezhet távmunkában, azt a munkaadója nyugodtan kötelezheti a helybeni munkavégzésre. Emiatt a munkáltatóknak mindenképpen érdemes a saját szabályzatukban rögzíteni a home office-szal kapcsolatos szabályokat és tudnivalókat. Munkavállalóként pedig a szerződésünkben rögzített feltételeket kell követnünk a távmunkával kapcsolatban, a törvény ugyanis konkrétumokat nem ír elő ezzel kapcsolatban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kinek jár pénz, ha otthonról dolgozik?
A home office-törvény lehetőséget biztosít arra, hogy a munkaadó költségtérítést nyújtson a munkavállalónak a távmunka megfelelő körülményeinek biztosításához, például a szükséges munkaeszközök beszerzésére, vagy a megemelkedett rezsiköltségek, így a nagyobb internethasználat fedezésére. Ennek összege havonta legfeljebb a mindenkori minimálbér összegének 10 százaléka lehet. Mivel a 2022. elejétől a minimálbér bruttó 200 ezer forintra emelkedett, így a home office költségtérítési összege is nőtt, idén 20 ezer forint a legmagasabb támogatás, amit a munkáltató adhat a távmunkában dolgozóknak. Ezt egyébként a munkavállalónak számlaalapon kell elszámolnia a munkáltató felé, így a kompenzáció mentesül az adóterhek alól.
A szabályozás csak lehetőséget ad a munkáltató és munkavállaló közti megállapodásra, azonban erre semmi sem kötelezi a munkáltatót, tehát aki otthon dolgozik, csak akkor kap ezért támogatást, ha a munkaadója úgy dönt. Fontos, hogy ahhoz, hogy a munkavállaló költségtérítésre legyen jogosult, a munkaszerződése szerint is távmunkában foglalkoztatottként kell feltüntetni, ugyanis a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás keretében, a munkáltató utasítása alapján home officeban dolgozó foglalkoztatását nem érinti a rendelet.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






