Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy vajon valóban megéri-e diplomát szerezni a mai munkaerőpiacon, vagy egy jól választott szakmával is elérhető a kiemelkedő fizetés.
Tovább csökkenhet a közmunkások száma, ugyanakkor jelezte, ha szükséges, bármikor további forrásokat tudnak a programokhoz rendelni - árulta el a Belügyminisztérium a VG-nek.
A létszámcsökkenés összhangban lesz a közfoglalkoztatás elmúlt években tapasztalt fokozatos, egyenletes ütemű mérséklésével – kommentálta a Belügyminisztérium kommunikációs főosztálya a lap érdeklődésére azt a sajtóhírt, miszerint tovább csökkenhet a közmunkások száma Magyarországon. A falusi polgármestereket még a nyár elején a munkaügyi központok arról értesítették, hogy szeptembertől kisebb létszámmal tervezhetnek. Pedig már így is alig akad közmunkás az országban, májusban 76 ezer fő állt alkalmazásban, szemben a munkaerőpiaci nehézségek időszakában nyilvántartott 250-300 ezres létszámmal. Mindezek alapján ugyanakkor arra lehet következtetni, hogy kormány nem számít az álláspiacon komolyabb feszültségekre.
A lapnak nyilatkozó elemzők igencsak eltérően ítélték meg, hogy mi várható a foglalkoztatottságban, benne van egy megugró munkanélküliségi ráta és egy erősödő munkaerőhiány is, abban viszont egyetértettek, ez utóbbi mindenképpen fennmarad, tehát a 2010-es évek elején jellemző munkaerőpiaci problémák nem fognak visszatérni. Minden jel szerint a közfoglalkoztatásból kiesőket az álláspiac felszívja, hiszen a járvány okozta sokkból láthatóan teljesen helyreállt a hazai munkaerőpiac - írják. Júniusban 4 millió 740 ezren dolgoztak Magyarországon, amire utoljára a rendszerváltás idején volt példa. A 3,2 százalékos munkanélküliségi ráta szintén erőteljes munkaerőkeresletre utal. A szaktárca egyébként azt is jelezte, folyamatosan figyelemmel kísérik a munkaerőpiaci folyamatokat és az estleges helyi feszültségeket, amihez a jövő évi költségvetési törvény biztosítja a szükséges forrásokat, az idei 120 milliárd után 2023-ban is 110 milliárd forint áll rendelkezésre.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







