Rimócon jogvédő szervezetek bejelentése után kezdett el vizsgálódni a kormányhivatal, és lehet, hogy visszavonatják a betelepülési szabályokat.
Módosul a Munka Törvénykönyve: február végéig nyilatkozhatnak ezek a dolgozók, vagy ugrott a szabadságuk
A munka törvénykönyve januári változásával új szabadságfajta jelent meg, és változtak meglévő szabadságfajták szabályai is - írja az Adózóna. Sietniük kell a pótszabadság kivételével azoknak az apáknak, akiknek a 2022.08.02. napja és 2022.12.31. napja között született gyermekük, vagy fogadtak örökbe gyermeket, és ki szeretnék venni a többlet apasági szabadságnapjukat, ezt ugyanis 2023. február végéig tehetik meg!
Tavaly született/örökbefogadott gyermek után idén is kivehető-e az apasági szabadság? - teszik fel a kérdést. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 118. paragrafusának (4) bekezdése szerint az apa gyermeke születése esetén legkésőbb a gyermeke születését követő, vagy gyermek örökbefogadása esetén legkésőbb az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását követő második hónap végéig 10 munkanap szabadságra (apasági szabadságra) jogosult, amelyet kérésének megfelelő időpontban, legfeljebb két részletben kell kiadni.
Az apasági szabadság akkor is megilleti a munkavállalót, ha a gyermeke halva születik, vagy meghal. Az Mt. hatálybalépését szabályozó törvény (Mth.) a fentiek szerint módosult, és a 16/F paragrafusának (6) bekezdése az apai pótszabadság tekintetében úgy rendelkezik, hogy a 2022.08.02. napja és 2022.12.31. napja között született vagy örökbe fogadott gyermek esetében a hatályba lépéstől számított (január 1.) 2 hónapon belül lehet az apasági szabadságot igénybe venni. Amennyiben az apa ezt ezen időszak alatt nem veszi igénybe, számára ez elvész. Amennyiben pedig az apasági pótszabadság 5 napját 2022-ben már kivette, számára ebben az időszakban a különbözet vehető ki.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







