A kecskeméti Mercedes-gyárban is számos tényező befolyásolja a fizetéseket, mutatjuk, mik ezek, és hogy milyen bérekkel számolhatnak az itt dolgozók.
Célegyenesben a tárgyalások: egyszeri 100 ezer forintot kaphat rengeteg magyar dolgozó még idén
A vállalkozók csípőből nem utasították el, hogy jövőre 15 százalékkal emelkedjen a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum. A magas infláció miatt év végéig egyszeri 100 ezer forintot kapának a minimálbéresek a kiszivárgott információk szerint.
A szakszervezetek és a munkavállalók között körvonalazódó megállapodás értelmében a vártnál magasabb infláció miatt év végéig egyszeri 100 ezer forintot kapának a minimálbéresek, ami a munkaadók feltételei szerint adó- és járulékmentesen lenne kifizethető, például a Szép-kártyán, emellett kilátásban van egy 2 százalékos béremelés is - írja a Világgazdaság.
A lap szerint a vállalkozók csípőből nem utasították el, hogy jövőre 15 százalékkal emelkedjen a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum. Ez lenne a 2027-ig tartó bérfelzárkóztatási program eslő eleme - a szakszervezetek egyesítenék a két minimálbért.
Úgy tudni, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülésére várhatóan október 11-én kerül sor, ugyanakkor csökkent annak az esélye, hogy október végére összejöjjön megállapodás, inkább novemberben születhet megegyezés.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







