Több tízmilliárd forintos állami támogatással indulhat el hamarosan Székesfehérvár egyik legnagyobb fejlesztése: az Óbudai Egyetem és a város közös Tudományos és Innovációs Parkja.
Nem is gondolnád, mekkora vagyont szórnak ki a magyarok az utcára: sokan tényleg ebből élnek
A zömében romák által vállalkozásszerűen űzött lomizás alkalmanként 35 ezer hátrányos helyzetű embernek ad jövedelmet, és éves becsült árbevételük felér azzal, amibe a teljes fővárosi egyetemi szféra működése kerül – olvasható a Corvinus Egyetem közleményében. Az újrahasznosítással a lomtalanítók nagymértékben hozzájárulnak a fenntarthatósági célokhoz is, állapították meg az egyetem kutatói.
Budapesten egy-egy lomtalanítás alkalmával körülbelül 700, zömében roma hátterű, autóval rendelkező vállalkozó és velük szoros családi, ismerősi kapcsolatban lévő csapatuk, vagyis a becslések alapján összesen 3–5 ezer ember dolgozik – derül ki a Corvinus Egyetem kutatópárosa, Tim Gittins és Letenyei László számításaiból. Ha ehhez még a lomok értékesítéséből részesülők családjait is hozzászámoljuk, akkor a kutatók szerint egy-egy lomtalanítás összesen 18–35 ezer szociálisan hátrányos helyzetű ember számára jelenthet kiegészítő jövedelmet.
Bár a lomizás hivatalosan szabálysértésnek számít, és a társadalom egy része alacsony presztízsűnek ítéli ezt a tevékenységet, a benne résztvevők és családjaik számára ez egy fontos kiegészítő jövedelem, amely így közvetlenül a leginkább rászoruló társadalmi csoporthoz jut el.
A lomizás nélkül könnyen elöntene minket a szemét
A lomtalanítási hulladék kézi válogatása a kutatók számításai szerint évi több ezer tonna hulladék visszanyerését, újrahasznosítását eredményezi. A kutatók erről a Trash or Treasure – Entrepreneurial Opportunities in Waste Management című kötetben idén áprilisban megjelent könyvfejezetükben írnak, és fontos megállapításuk, hogy a lomizás jelentősen hozzájárul a fenntarthatósági célokhoz, a körforgásos gazdaság működéséhez is.
A lomtalanításon gyűjtött hulladékok közül a fém legértékesebb. A vasudvarok által gyűjtött fémhulladékból származó árbevétel egybevethető nagyságrendű a budapesti felsőoktatási intézmények mérlegfőösszegével
– mondta Letenyei László, a Corvinus kutatója.
A MÉH-telepeken és vasudvarokon kívül a bolhapiacok a lom értékesítésének fő terepei. A lomizós vállalkozócsoportokkal készült interjúkból az is kiderült, hogy a pénzért nem értékesíthető anyagokat legtöbbször saját háztartásukban használják fel, például a használt ruhát a családtagoknak adják, a faanyagot téli tüzelőként elégetik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Így működik a lomizós vállalkozás
A lomtalanításokra összeállt informális vállalkozások szervezetten épülnek fel, élükön egy autóval rendelkező, jellemzően idősebb férfi áll, aki elsősorban a családból verbuválja a csoport tagjait. Általában a sofőr szervezi és irányítja a lomizás folyamatát, az útvonal tervezéséhez pedig mobiltelefont, internetet használnak. Gyakran a csoport idősebb tagjai őrzik a kihelyezett értékesebb hulladékokat, amíg a furgon odaér. Az informális vállalkozások fiatalabb tagjai pedig a folyamat fizikai részét végzik, kiválogatják a lomokat és furgonra teszik. A kutatók tanulmányából az is kiderül, hogy egyes vállalkozók 50 km-t is hajlandóak utazni egy-egy fővárosi kerületi lomtalanításért, és ha kell, az autójukban éjszakáznak.
A kutatók amellett érvelnek tanulmányukban, hogy bár a lomizás szürke zónában működő tevékenységnek számít, mégis jelentős társadalmi hozzáadott értékkel bír, illetve hozzájárul a körforgásos gazdaság hatékony működéséhez.
A lomtalanítás veszélyei
Bár kidobásra ítélt nagyobb méretű hulladékunk bármikor keletkezhet, azt mégsem tehetjük ki akármikor az utcára - csúnya büntetést kaphat, aki mégis így tesz. Azzal is érdemes tisztában lenni, hogy bizonyos eszközöket nem is lenne szabad, csak úgy kidobni. Ráadásul más megoldás is van, mint a használt tárgyak kidobása - rengeteg pénzt lehet spórolni, ha nem feltétlenül ragaszkodunk az új tárgyakhoz.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







