Munkások egyenruhában egy LED világító gyárban, Dongguan, Kína

Rendkívüli! Azonnali döntést hozott az NGM: ennyi vendégmunkást engednek be az országba

2024. december 24. 09:30

Radikálisan lecsökkentik a foglalkoztatási célból kiadható tartózkodási engedélyek számát január elsejétől.

A magyar munkahelyek védelme érdekében a nemzetgazdasági miniszter arról döntött, hogy 2025-ben 35 ezerben maximalizálja a kiadható vendégmunkás-tartózkodási engedélyek és a foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek legmagasabb számát - ezt a Nemzetgazdasági Minisztérium írja friss közleményében.

Magyarországon csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. A kormány megvédi a magyar családokat és a magyar munkahelyeket, ezért a jogszabályok értelmében külföldi munkaerő alkalmazására kizárólag akkor kerülhet sor, ha magyar munkaerővel már nem tölthetők be az üres álláshelyek.

A Magyarországon egyidejűleg foglalkoztatható, harmadik országból érkező munkavállalók számát immár két évtizede kvóta szabályozza, amelynek elméleti maximuma az előző négy negyedévre vonatkozó üres álláshelyek átlagos száma. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a kvóta maximális értéke 71 ezer lehetne 2025-ben.

A nemzetgazdasági miniszter a magyar munkaerőpiac, a magyar dolgozók védelme érdekében arról döntött, hogy tovább szigorítja a vendégmunkásokat érintő szabályozást. A vonatkozó rendelet értelmében 2025-ben a foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek és a vendégmunkás-tartózkodási engedélyek száma összesen nem haladhatja meg a 35 ezret. Ezáltal a kiadható engedélyek száma az elméleti maximum felét sem érheti el.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.17 15:49
Dolgozol egy csapattal, amely hónapok óta gondolkodik egy nehéz helyzeten. Elemzik. Modellezik. Megb...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?